Futsal

2022.12.06. 16:13

Meccs nélkül is nyert a Tiszaföldvár

Nem kellett pályára lépnie a TiSE futsal csapatának ahhoz, hogy otthon tartsa a Dunakeszi ellen a három pontot, ugyanis a vendég együttes nem érkezett meg a találkozóra.

Rózsa Róbert

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

A földváriak így három nyeretlen meccs után győztek, s ugyan pályára nem léptek, de ez a pihenő és az ingyen három pont mindenképpen jól jött Bozsó László együttesének. Idén még kétszer kell megmérkőznie a Tiszaföldvárnak, december 12-én, hétfőn a Miskolc ellen idegenben, majd december 20-án a Nyírség FC ellen hazai környezetben láthatjuk újra parkettán a TiSE-t.

A földváriak jelenleg a negyedikek az NB II. Keleti csoportjában, ráadásul minden esélyük megvan, hogy a dobogóról vonuljanak pihenőre, hiszen mindössze egy pont választja el őket a harmadik Kincsem Futsaltól és kettő a második Maglódtól. Akár még az első hely sem elérhetetlen, hiszen a listavezető Csenger is csak hat pontra van a Tiszaföldvártól.

A bajnokság állása:

1. Csenger  9 1 2 71–38 28
2. Maglód  8 0 3 67–29 24
3. Kincsem Futsal  7 2 3 69–61 23
4. Tiszaföldvár  7 1 3 63–34 22
5. Kistarcsa  6 1 5 62–54 19
6. Szeged  6 0 5 48–57 18
7. Gyöngyös  5 0 7 58–83 15
8. Dunakeszi  3 2 5 41–46 11
9. Nyírség FC  3 0 8 42–62 9
10. Gyulaháza  3 0 9 54–78 9
11. Miskolc  2 1 9 44–77 7
12. REAC     (Kizárva) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában