Kézlabda

2022.12.09. 14:22

Négypontos meccsen fogadja a Székács a Makót

A 11. azaz az őszi záró forduló mérkőzéseit meg a hétvégén a férfi kézilabda NB II. Délkeleti csoportjában. A forduló rangadóján a címvédő és listavezető törökszentmiklósi Székács KE a második helyezett Makó gárdáját vasárnap 17 órától fogadja a Lábassy Sportcsarnokban.

Varga Csaba

Jó játékra lesz szüksége a Székácsnak (fehér mezben) a Makó elleni sikerhez

Fotó: Miklós TV

Lehet mondani, hogy négypontos meccs előtt az áll a Székács, ugyanis ha nyernek öt pontra növelhetik előnyüket csongrádi riválisukkal szemben.

– Úgy készülünk, hogy nyerünk, és így százszázalékos teljesítménnyel zárjuk majd az őszi szezont – nyilatkozta hírportálunknak Szloska Krisztián, a Székács edzője. 

– Ám azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, mert erős állományú, jó szerkezetű csapat a Makó, nem véletlen, hogy a második helyen állnak. Szigorú hatos falat védekeznek, erősségük a labdaszerzés és a kapott gól utáni gyors lerohanás. Épp ezért jól meg kell becsülni a labdát, nem a szabad elszórnunk azokat. Nálunk a sérüléssel bajlódó Csanádi Valter kivételével, aki már elkezdte a könnyített edzéseket, mindenki harcra kész. Bízunk benne, hogy egy jó meccset tudunk játszani, szép számú közönség előtt. Mint mondtam, hibátlanul akarjuk befejezni az idény első felét – jelentette ki a szakember.

Tegyük hozzá, hogy nem csak Székács profitálhatna a Makó elleni sikerből, hanem a harmadik helyen tanyázó Mezőtúr is, amely a Kondoros elleni esetleges győzelmével megelőzhetné a Maros-partiakat a tabellán. Mivel a Kondoros is jó formában van, legutóbb a Kunszentmártont győzte le nagy csatában, változatos, izgalmas összecsapás várható szombaton este hat órától a mezőtúri sportcsarnokban.

Apropó Kunszentmárton, Polgár András csapatának vendége az a Köröstarcsa lesz, amelyik a mezőny első felébe vágyik, Danku Csabáék pedig menekülnének a kieső zónából. Ebből is egy jó mérkőzés kerekedhet, azért is mert a felek között mindössze két pont a különbség. Ha a kunszentiek a legjobb összeállításukban fognak pályára lépni, akkor az elmúlt szezonhoz hasonlóan ismét legyőzhetik Békés megyei vetélytársukat.

A legutóbbi fordulóban megtört a jég, ugyanis a szolnoki legénység megszerezte első győzelmét, méghozzá idegenben, a Békés U23-as gárdájának otthonában diadalmaskodtak Varga Róberték. Az egykori szolnoki kapus, edzőként a Cegléd utánpótlásából érkező, Erdélyi László láthatóan összekapta a társaságot. De még mindig sereghajtók a bajnokságban, az előrelépéshez nagyon kellenének az újabb sikerek, momentán az Újkígyós elleni győzelem.

Csapataink programja Szombat: Mezőtúr–Kondoros, Kunszentmárton–Köröstarcsa, 18.00, Szolnok KCSE–Újkígyós, 19.00. Vasárnap: Székács KE–Makó, 17.00.

A bajnokság állása

1. Székács KE 10 0 0 348–270 20

2. Makó KC 8 1 1 316–276 17

3. Mezőtúr 8 0 2 326–275 16

4. Hajdúszoboszló 6 1 3 318–293 13

5. Kondoros 5 1 5 320–342 11

6. Szeged U23 5 0 4 299–276 10

7. Köröstarcsa 4 0 6 277–290 8

8. Berettyóújfalu 4 0 6 245–298 8

9. Kunszentmárton 3 0 7 304–326 6

10. Békés U23 3 0 7 301–327 6

11. Újkígyós 2 1 7 279–326 5

12. Szolnok 1 0 9 274–316 2

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában