Labdarúgás

2023.01.02. 06:55

A Lurkó áll az élen a megye II.-ben, de még semmi sincs lefutva

Az egyik legfordulatosabb vetélkedést hozták az őszi szezonban a megyei másodosztály küzdelmei. Az idény csattanóját a Lurkó Focimánia sütötte el, de hogy a teljes szezon végén ki örül majd, azt a küzdelmek felének állása alapján képtelenség megjósolni.

Rózsa Róbert

Mile Krisztiánék (labdával) fordultak az első helyen a megyei másodosztályban

Fotó: Pesti József

Nem érheti az a vád a Jász-Nagykun-Szolnok megyei második vonal bajnokságát, hogy féltávra lefutottá vált a viaskodás. Úgy mentek téli szünetre ugyanis a csapatok, hogy az első négy helyen azonos pontszámmal, 22 ponttal állnak, de még a hetedik helyezett Kunmadaras is mindössze öt pontra van az élmenőktől. Vagyis az idény felénél a tizenkét csapatosra szűkült (a Jászkisér menet közben lemorzsolódott) másodosztály együtteseinek több mint fele reális eséllyel megkaparinthatja a bajnoki címet. 

A liga kiegyensúlyozottságát mutatja az is, hogy négy gárda is állt a tabella élén az őszi meneteléskor: a Jászapáti, a Tiszajenő, a Tiszaszentimre és a Lurkó Focimánia is.  Közülük utóbbi neve egyszer, épp az utolsó őszi fordulóban került a lista élére. 

Pedig nem rajtoltak jól a szászberkiek. Az első négy meccsükből háromszoros is kikaptak, akkor kilencpontos távolságban volt a vezető hely. Ám a további hét mérkőzésből hatot megnyertek, és egyszer döntetlent játszottak. Ezek között a mérkőzések között több nagy verést is kiosztottak: nyolcat rúgtak a Tiszaföldvár II. otthonában (3–8), odahaza egy ötöst adtak a Túrkevének (5–0) és hetet a rivális Jászapátinak (7–4). Így nemcsak a tabellát vezetik, de a legtöbb szerzett gól is az ő nevük mellett tornyosul, összesen 36-szor vették be az ellenfél kapuját. 

Némileg keserű lehet a szájízük a tavaszt másodikként váró jászapátiaknak is, akik addigi remek formájukat az utolsó két fordulóra veszítették el: egy döntetlen és egy vereség következtében át kellett adniuk a vezető helyüket az utolsó körben. Igaz, annyi megnyugvásuk lehet, hogy a liga eddig legjobb góllövőjét, a 16 gólos Menyhárt Dánielt a soraikban tudhatják. Csalódott lehet a Tiszaszentimre csapata is.

Ők a harmadik fordulóban álltak az élre, és egészen a 11. körig vezették is a megye II.-t. Csakhogy utána jött az akkori utolsó Abádszalók elleni vereség (1–2), majd a Fegyvernek elleni csőd (0–4), így hiába a szinte végig stabil forma, a váratlan év végi vereségek következtében a harmadik helyre csúsztak. 
A lőtávolban lévő alakulatok közül a Tiszajenő, a Tiszagyenda és a Fegyvernek részéről egy-egy huzamosabb ideig tartó győzelmi vagy veretlenségi széria hiányzott ősszel. A Kunmadaras pedig kiheverni látszik az év közbeni átalakulás okozta megbicsaklást, az utolsó két fordulóban hozott hat ponttal még marad esélyük tavaszra. 

Az alsóházi csapatok közül a Jászjákóhalma négyszer, a Túrkeve és a TiSE II. három-három alkalommal ízlelhette meg a győzelmet, nekik egyelőre nem a kiesés elkerülése a feladat, mint inkább a feljebb lépés a tabellán. 

Nem úgy a végeken. Az Abádszalók szerzett ugyan egy bravúrgyőzelmet a Tiszaszentimre ellen, de azon kívül mindössze egy pontot szereztek. Hasonló helyzetben van a Jászboldogháza is, egy iksz mellett egy győzelem jött össze, az Abádszalók ellen (1–0)… 

A góllövőlista

16 gólos: Menyhárt Dániel (Jászapáti) 
14 gólos: Boros Benedek (Tiszagyenda) 
11 gólos: Molnár László (Jászjákóhalma) 
10 gólos: Katona Tibor (Kunmadaras) 
9 gólos: Jánosik Sándor Balázs (Lurkó Focimánia), Nagy Tibor Attila (Tiszaszentimre) 
8 gólos: Suszter Ferenc (Túrkeve) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában