Labdarúgás

2023.01.24. 16:33

Két érkezőt is bejelentett a Tiszafüred

Egy belső védővel és egy középpályással erősödik az együttes.

Kovács Levente

Ősszel még a Karcag együttesénél játszott Oláh Norbert, tavasztól már a Tiszafüredet erősíti

Fotós: Pesti József

Eddig javarészt csak távozókról volt hír az NB III. Keleti csoportjában vitézkedő Tiszafürednél, hiszen Fehér Zsolt, Tóth Dániel, Háda Zoltán, Vincze Patrik, Földi Botond és Barna Viktor sem a füredi színekben folytatja a jövőben. Ezúttal azonban két érkezőt is bejelentett a klub, Pataki Zsolt személyében belső védőt igazolt a csapat, míg a középpályás Oláh Norbert a megyei rivális Karcagtól érkezik. A két játékos a karcagiak elleni szombati felkészülési mérkőzésen már pályára lépett, a meccsen, illetve az edzéseken nyújtott teljesítményével meggyőzte az edzői stábot, így a vezetőség szerződést kínált nekik.

A 27 éves Pataki Debrecenben kezdte karrierjét, 2011-től az olasz Parma utánpótlásában nevelkedett. Három év után hazatért, és az NB II-ben szereplő Békéscsabához igazolt, később a Balmazújvárossal is szerepelt a másodosztályban, ezt követően főleg NB III-as csapatoknál bizonyíthatott. Legutóbb a Sajóbábony együttesénél szerepelt a 2020/2021-es idényben, most pedig szabadon igazolható játékosként érkezett Tiszafüredre.

A 24 éves Oláh is Debrecenből indult, majd megjárta a Hajdúböszörmény, a Hajdúszoboszló és a Besenyőtelek csapatát is, mielőtt nyáron Karcagra igazolt. A nagykunságiaknál félévig szerepelt, tavasztól pedig a füredieket erősíti majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában