Labdarúgás

2023.01.25. 17:16

Nyolc gólt lőtt a Szolnoki MÁV a Törökszentmiklósnak

Szorosnak indult, de sima lett az edzőmeccs vége.

Kovács Levente

Rokszin Ádám (fehérben) kétszer is eredményes volt a Törökszentmiklós ellen.

Forrás: MW Archív

Fotó: Mészáros János

Kedd este 18 órától a Szolnoki MÁV a Törökszentmiklóssal csapott össze edzőmeccs keretein belül a tiszaligeti műfüves pályán. A szolnokiak az első hatvan percben főleg fiatalokkal teletűzdelt együttessel játszottak, kivételt képezett ez alól Gohér Gergő, aki rutinjával igyekezett segíteni ifjabb társainak. Ahogy a meccs nagy részében, úgy az első félidőben is, főleg a MÁV dominált, a Törökszentmiklós viszont kevés helyzetével jól sáfárkodott, így kétszer is vezetett az első játékrészben, viszont mindkétszer egyenlíteni tudott rövid időn belül Horváth Csaba együttese.

A fordulást követően a miklósiak harmadjára is magukhoz vették az előnyt, melyet ezúttal sokáig tartani is tudtak. A mérkőzés 60. percében aztán sort cserélt a MÁV, egyedül a 30. percben becserélt Rokszin Ádám maradt a pályán. Ez pedig fordulópont volt a találkozón, hiszen a fáradó Törökszentmiklóson könnyen átjutott az utolsó húsz percben a MÁV, és hatszor is betalált, így pedig kialakította a 8–3-as végeredményt. A Szolnoki MÁV legeredményesebb játékosa Tömösvári Bálint volt, aki a Martfű elleni dupláját követően ezúttal triplázott. A Törökszentmiklós helytállt a találkozó nagy részében, ám szűkebb kerete miatt nem bírta erővel a véghajrát.

Szolnoki MÁV–Törökszentmiklós 8–3 (2–2)

Gólszerzők: Kanálos (18.), Pelles (35.), Rokszin (70., 78.), Tömösvári (79., 85., 90.), Lakatos I. (80.) ill. Ladányi (17.), Kiss Cs. (25.) Kada (48.) K.L.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában