Jászkunság

2023.01.04. 19:55

Rendkívüli terhelést jelent térségünk sportcsapatainak a megnövekedett rezsiár

Brutális árak, négyszeres költségnövekedés, spórolás – erről számoltak be megyénk sportegyesületei, melyeket arról kérdeztünk, hogyan tudják üzemeltetni csapataikat az elszálló energiaárak közepette. Habár többüknek jelentős gondot okoz a magas rezsi- és üzemanyagár, igyekeznek csökkenteni fogyasztásukat és átvészelni a nehézségeket.

Rózsa Róbert

Termálvíz fűti a Szolnoki MÁV FC pályájának gyepét, energiát takarítva meg a klubnak

Fotó: Kiss János

Az orosz–ukrán háború és az uniós szankciók következtében elszabaduló energiaárak hatásai mára begyűrűztek a hazai, jászkunsági sportéletbe is. Térségünk együtteseinél így – a sportszerek mellett – a kockás füzetet is kénytelenek forgatni, hogy megoldást találjanak az üzemeltetési nehézségekre. Hol kisebb, hol nagyobb a baj, de a klubok válaszaiból az derül ki, hogy szinte mindegyikük életét megnehezíti a magas rezsiár. 

– Hogy mennyire lehet érezni? Hát eléggé – felelte az NB III.-as Jászberényi FC elnöke. Gottdiener Lajos azt mondta, rendkívüli emelkedést tapasztalnak, mivel a villany ára a tavalyi kilowattonkénti 26 forintról 78 forintra ment fel. 

– Ez eléggé megnehezíti a működésünket, költségvetésünk nagyobb részét kell a rezsire fordítanunk – fogalmazott. Fogyasztásuk csökkentésével próbálkoznak, sikerült is a korábbi 1700 kilowattnyi felhasználásukat 1100-ra levinni, de még így is az eddigiek dupláját fizetik villanyra. Mint mondta, a decemberi gázszámlát még nem kapták meg, de az ősz végén is már magasabb összegű csekk érkezett. 

– Spórolunk. Felöltözve, kabátban járnunk. Igyekszünk minél észszerűbben használni a létesítményeinket – mondta a klubelnök. 

Hozzátette, a benzinárak elszállása miatt a buszos szállítás is drágább. Ezért, ha lehet, kisbusszal mennek a földrajzilag közelebbi csapatokhoz, de „ezt egy Putnok vagy egy Békéscsaba ellen nem lehet megtenni”. Márciustól ráadásul a fűnyírás, homokszórás, költségeivel is számolniuk kell, márpedig a Jászberénynek hat-hét hektáros területet kell gondoznia. 

– Egyelőre bírjuk. Nem tudunk mit csinálni, adottak a körülmények. Az biztos, hogy más költségekből át kell csoportosítani a rezsire – magyarázta Gottdiener Lajos. 
A szintén NB III.-as Facultas-Tiszafüredi VSE-nél is muszáj számolgatni. 

– Eléggé sokat kell most fizetnünk villanyra, mivel az edzéseinket este 6-kor tartjuk, emellett van 4 öltözőnk, és ott a székház is – mondta Ábrahám Tamás, a klub elnökhelyettese. – Az útiköltségek is elszálltak, ez azért érint érzékenyen bennünket, mert sok játékosunk autóval ingázik, így a költségtérítés is megnőtt. A decemberi gázszámlát még nem kaptunk meg, de „brutál” árakra számítunk – magyarázta. 

Mint mondta, kapnak támogatást az önkormányzattól és vállalkozóktól is, „de most ez is beszűkült”, mivel a vállalkozók hasonlóan nehéz helyzetben vannak. – Nyárig mindenképpen kitartunk, erről már döntött az elnökség. Utána valószínűleg soványabb büdzsével, de megpróbáljuk folytatni – tette hozzá. 

Valamelyest kedvezőbb helyzetben van a Szolnoki MÁV FC. Az NB III.-as csapat komplexumát ugyanis termálvizes rendszerrel fűtik, így ha nem is könnyen, de le tudják szorítani költségeiket annyira, hogy ne kelljen öltözőt, irodát bezárniuk. Földi Sándor, a Szolnok ügyvezetője elmondta, már a 2016-ban átadott új létesítmény tervezésekor számoltak azzal, hogy nem lesz örökké taotámogatás, így jelentős részben fenntartható stadion épült a Tisza partján. 

– Kilencezer négyzetméternyi termálvizes padlófűtés van a pálya alatt. A termálvizes rendszerből tudunk kivenni energiát, amellyel képesek vagyunk csökkenteni a költségeinket, így életben maradunk – fogalmazott az ügyvezető. Ám – mint mondta – így sem dőlhetnek hátra, hiszen a termálvizes rendszer magas karbantartási kiadásokkal jár, márpedig a karbantartási árak is nagyon megnőttek az elmúlt években. Az útiköltségek emelkedése pedig őket sem kíméli. A MÁV FC-nek 19 csapat utaztatását kell megoldania, és nincs alternatívájuk, hiszen az üzemanyagárak adottak. 

Benzingondok a megyei első osztályú Tiszaföldvárt is sújtják. Burján Zoltán, a TiSE labdarúgó-szakosztályi elnöke azt mondta, horribilis emelkedést tapasztalnak az üzemanyagköltségek terén. 

– Két és félszeres árat fizetünk benzinre. Ez az összesen 12 csapatunk utaztatása következtében olyan magas árat eredményez, amit már az önkormányzat nem tud támogatni, úgyhogy partnereink, szponzoraink segítségével próbálunk úrrá lenni a helyzeten. 

Elmondta, megállapodásuk van a villany és a gáz árára is. Az eddigi összeg négyszeresét kell fizetniük. Ehhez hozzá kell még tenni, hogy Tiszaföldváron a pálya sincs a legjobb állapotban, ami ugyancsak pluszköltséget jelent a klubnak. A kiadások összességében megnégyszereződtek költségvetésükön belül. – Jobban oda fogunk figyelni a fűtésre. Később kezdődnek az edzések, spórolni fogunk – említette a ráfordítás-csökkentési lehetőségeket. Burján Zoltán hangsúlyozta, csapatukat egyben fogják tartani, hiszen hozták a sikereket egyesületi építkezésben és eredmények tekintetében is, és ezt szeretnénk megőrizni. 

– A költségvetésünket negatívan érinti az elszálló energiaár, de a Szolnoki Sportcentrum és az önkormányzat mint tulajdonos mindent megtesz, hogy enyhítse ezt a hatást. Ezt már Csősz Tamás, a kosárlabda NB I.-ben második helyen álló Szolnoki Olajbányász ügyvezetője mondta. Szerinte érezni a partnerséget a város felől, támogatják a csapatot, maradhattak az irodáikban is. – A nagy teher ellenére kedvező helyzetben vagyunk. Más kérdés a benzin árának növekedése, ami esetünkben 25 százalékos növekedéssel nem könnyíti meg a nagycsapat és az U20-asok utaztatását – mutatott rá Csősz Tamás. 

Megugrott az NB I.-es Szolnoki Dózsa csarnokának üzemeltetési költsége is. A vízilabda-arénát fenntartó önkormányzat arról tájékoztatott, hogy az aréna évi 50 ezer kilowattos villamosenergia-felhasználása eddig 20 millió forint körül mozgott, idén elérheti a 150 millió forintot is. Az évente felhasznált 50 ezer köbméter gázért pedig a szokásos 5 millió forint helyett várhatóan 80 millió forintot kell fizetniük 2023-ban. 

Egyelőre csak várják a csekkeket az alsóbb osztályú futballkluboknál. Perge József, a Berekfürdő SE elnöke azt mondta, az önkormányzat támogatásától függenek, ám a testület csak februárban alkotja meg költségvetését. Újszászon sem kaptak még számlát. Szilvási Ferenc, az Újszászi VVSE labdarúgó-szakosztályának vezetője szerint takarékoskodásra van szükség, és oda kell figyelni a gáz- és villanyfogyasztásra. 

Mint mondta, eddig szerencséjük van a baráti időjárással. Segítség számukra az is, hogy modernizálni tudták a világítási rendszerüket, amely révén fogyasztásuk egyharmadát takarítják meg. 

Nem emelkedtek jelentősen a Jászberényi Röplabda Klub női NB I.-es csapatának kiadásai. A sportcsarnok bérlése drágult valamelyest, de kezelhető mértékben – mondta Deme Gábor vezetőedző. Mivel saját buszaik vannak, azok bérlésével nem kell kalkulálniuk, ám a gázolaj-áremelkedést ők is érzik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában