Labdarúgás

2023.02.02. 16:00

Edzőmeccset nyert a Tiszafüred, a Karcag és a Martfű is

Pályára léptek hétközben megyénk csapatai.

Kovács Levente

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Szerdán ismét felkészülési mérkőzéseken vettek részt térségünk együttesei. 

Köztük magabiztos győzelmet aratott a Hajdú-Bihar megyei I. osztályban szereplő Balmazújváros ellen a Karcag. Igor Bogdanovics tanítványai 7–0-ra nyertek, a gólszerzők közül hármat vállalt két új igazolás, Nemanja Nikics kétszer, míg Laczkó Milán egyszer volt eredményes. Betalált mellettük még Ballók Bence, Pap Zsolt, Nagy Norbert és Tóth Gábor is.

A Tiszafüred Füzesabonyban vendégeskedett, és már az első félidőben megszerezte a vezetést Tomola Patrik révén, a második játékrészben pedig csak növelték előnyüket a tiszafürediek, a friss szerzemény Oláh Lóránt mellett Illés Patrik is megzörgette az ellenfél hálóját (3–1). 

A két NB III.-as együttes hétvégén rendezi a bajnokság folytatása előtti főpróbáját, a Karcag műfüves pályáján a DVSC II.-t fogadja, a Tiszafüred pedig a Gyöngyössel találkozik majd.

A megyei I. osztályban szereplő együtteseink közül a Martfű 6–4-re legyőzte a Tiszakécske II-t, a meccsen Szentmiklósi Dániel három találatot szerzett, Sindel Roland, Kovács Tamás, Draskóczi Péter pedig egyet. A Mezőtúr–Kenderes mérkőzés 2–2-es döntetlennel zárult, és a Tószeg–Szajol edzőmeccsen sem született döntés, 0–0-al ért véget a találkozó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában