Kosárlabda

2023.03.10. 10:19

A Cegléd és a Jászberény is hazai pályán játszik

A hajrához érkezett a másodosztály mezőnye, már csak négy forduló van hátra az alapszakasz zárásáig.

Varga Csaba

A fehér mezes jászberényi legénységre újabb kemény csata vár szombaton este

Fotó: Pesti József

A Jászberényi KSE szombaton 17 órától a listavezető NKA Pécset látja vendégül. A legutóbbi évadban mindkét gárda az egymás elleni idegenbeli meccsét nyerte meg. Majd a negyeddöntő öt mérkőzésen át tartó párharcában a berényiek diadalmaskodtak. A mostani szezonban az akadémisták hazai pályán 94–71-re verték a JKSE-t. A Pécs ugyebár az alapszakasz-elsőségért, míg a Berény az ötödik helyért küzd. Ha Ivosev Tamásék nem csak másfél vagy két negyeden át játszanak jól, akkor megnehezíthetik az éllovas pécsiek dolgát. 

A Jászberény helye biztosnak tűnik a legjobb nyolc között, sőt a Cegléd is odaérhet a negyeddöntős pozícióba, ehhez először le kell győznie a Fót alakulatát a pénteken 18.30-kor kezdődő találkozón, a szolnoki Tiszavirág Arénában. 

– A Fót elleni idegenbeli meccsen kilenc ponttal kaptunk ki, most a győzelem mellett jó lenne tíz, vagy annál nagyobb különbséggel nyerni – mondta lapunknak Siska János, a Cegléd edzője. – Ezzel eltávolodnánk a kieső zónától. A sikerünk kulcsa a védekezés lehet, ami jól ment az elmúlt találkozókon, kivétel volt legutóbb, amikor kilencven pontot kaptunk a BKG otthonában, mentségünkre legyen mondva, kilenc ponttal megnyertük az összecsapást. Még négy forduló van hátra az alapszakaszból, sok minden előfordulhat a zárásig, nem reménytelen a helyzetünk a nyolc közé jutásra sem. Egyelőre azonban a péntek esti mérkőzésen akarunk szerencsésen túl lenni. 

További párosítások:

DEAC U23–PVSK, MAFC–Nagykőrös, Veszprém–Salgótarján, Vasas Akadémia–BKG PRIMA Akadémia, Óbudai Kaszások–TF-BP.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában