Kosárlabda

2023.04.01. 07:00

A Honvéd ellen zárja szombaton az alapszakaszt az Olajbányász

Az alapszakasz utolsó fordulójának összecsapásait rendezik szombat este hat órától, a Szolnoki Olajbányász a Budapesti Honvéd csapatát fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Varga Csaba

Győzelemmel szeretné megörvendeztetni szurkolóit az Olaj az alapszakasz zárásán

Fotó: Kiss János

Konkrétizáljuk, hogy négy együttes, az éllovas Falco KC, a második Olajbányász, a harmadik Alba Fehérvár és a negyedik ZTE pozíciója már nem változhat bármilyen eredmény is születik a záró fordulóban. A további négy helyért, amely ugyancsak negyeddöntőt ér, óriási csata várható az öt érdekelt gárda – Sopron, Atomerőmű, Kecskemét, Körmend, DEAC – között. Közülük a legnehezebb helyzetben a kilencedik helyezett DEAC van, amelyiknek nem saját kezében van a sorsa. A lényeg, hogy szombaton este már okosabbak leszünk, és az is kiderül, hogy melyik csapat végez a hetedik helyen, az lesz ugyanis az Olaj negyeddöntőbeli vetélytársa.

Addig azonban lesz még egy meccsük a piros-feketéknek a nagy múltú, de egyben újonc Honvéd ellen.

Tegyük hozzá, hogy a fővárosiaknak nem mindegy, hogy milyen eredmény születik szombat este, hiszen ők majd helyezésüktől függően bónuszpontokat visznek magukkal az alsóházi rájátszásba. A szolnoki kosárbarátok számára talán a Honvéd szakmai stábja a legismertebb, mint Báder Márton szakmai igazgató, Dragan Alekszics és Trepák Zoltán edző, valamint Fodor Márton játékosmegfigyelő, akik annak idején szép és eredményes éveket töltöttek az Olaj KK-nál. Az idei évadban hat győzelmük közül kétszer nyertek idegenben a Nyíregyháza és az Oroszlány csarnokában. A felek tavaly december 21-én lejátszott a meccsén az Olaj 72–65-ra győzött a fővárosban, mint a végeredményből is kiderül nem volt egy habkönnyű siker, hiszen a félidőben még a Honvéd vezetett 16 ponttal.

Most sem számol könnyű meccsel Gasper Potocnik, a Szolnok edzője: – Attól függetlenül, hogy számunkra nincs tétje a találkozónak, mindent megfogunk tenni azért, hogy megfelelően képviseljük a klubot, ahogy eddig is tettük – monda a szlovén szakember a BB1.hu-nak. – A Honvéd ellen nem könnyű kosárlabdázni, nagy energiával játszanak és szívósak, mindezekre fel kell készülnünk. Jó hozzáállással és maximális koncentrációval kell nekivágnunk a mérkőzésnek, védekezésben és támadásban is követve a meccstervet. Reméljük sokan kilátogatnak és szeretnénk a szurkolóinkat egy győzelemmel megörvendeztetni az alapszakaszzáron.

További párosítások, szombat 18 óra: Nyíregyháza–Sopron, Szedeák–Oroszlány, ZTE KK–Kecskemét, Alba Fehérvár–Falco KC, DEAC–Kaposvár, Körmend–Atomerőmű SE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában