2023.04.06. 06:55
A jó formában lévő Tószeg ellen nyerne botlását követően a Martfű a Megye I. hétvégi fordulójában
A megyei I. osztály 23. fordulója a megszokottnál korábban, már pénteken kezdetét veszi a Cserkeszőlő–Tiszaföldvár meccsel. A hétvége kiemelt találkozója a Tószeg és a Martfű összecsapása lesz. Az „óriásölő” Jászfényszaru Kunhegyesre látogat, de érdekesnek ígérkezik a Kisújszállás–Szajol mérkőzés is. Ebben a körben ezúttal a Jánoshida lesz a szabadnapos.
Legutóbbi vereségét követően visszatérne a győztesek útjára a fehér mezes Martfű
Forrás: MW Archív
Fotó: Pesti József
Szombat, 16.00
Tószeg–Martfű
A megye I. mezőnyének egyik legjobb formában lévő csapata, a Tószeg azt a Martfűt látja vendégül, amely a legutóbbi fordulóban elvesztette veretlenségét. Kiss Balázs együttese négy meccse nem talált legyőzőre, ráadásul azt a Fényszarut is két vállra fektette, amely a Földvár után a Martfűt is legyűrte. Kardos Mihályék továbbra is bajnokság egyik fő esélyesének számítanak és vélhetően minél hamarabb feledtetni szeretnék múlt heti vereségüket. Hazai oldalról három meghatározó játékos, Balogh Dominik, Pongrácz Martin és Tóth Zoltán sem bevethető, míg a vendégeknél Izsold Dániel, Kovács Tamás, Hevesi-Tóth Tamás és Szabó Tamás is kihagyja a szombati találkozót.
Mesterszemmel
Kiss Balázs, a Tószeg vezetőedzője: – Hál’ istennek jó formában vagyunk, az utóbbi meccseken összeállt az, amiért télen dolgoztunk. Szeretnénk ezt a hétvégén is megmutatni, ha a játékunk hasonló lesz, mint a Fényszaru ellen, akkor lehet esélyünk. Nehéz mérkőzésre számítok a Martfű ellen, amely valószínűleg szeretné kijavítani múlt heti hibáját.
Kardos Mihály, a Martfű vezetőedzője: – Vereség után vagyunk, ami sose jó. Akadnak gondjaink, több félkész játékosom van, akik sérüléssel vagy betegséggel bajlódnak. Nehéz dolgunk lesz, hiszen a Tószeg egy nagyon szervezett, agresszív csapat, viszont az a célunk, hogy begyűjtsük a három pontot és minden erőnkkel azon leszünk, hogy nyerjünk.
További párosítások:
Péntek: Cserkeszőlő–Tiszaföldvár, 16.00. Szombat: Kunhegyes–Jászfényszaru, Törökszentmiklós–Kunszentmárton, Kenderes–Rákóczifalva, Jászárokszállás–Mezőtúr, 16.00. Vasárnap: Kisújszállás–Szajol, 16.00.