Labdarúgás

2023.05.07. 14:03

Emberelőnyben bukott el a Tiszafüred

A győzelem reményében, ám csapatkapitánya, a sérült Szabó Viktor nélkül vágott bele a vele pontazonosságban lévő DVTK II. elleni mérkőzésbe a Tiszafüred csapata.

Jegesi László

Skulka Botondék (kékben) hiába küzdöttek, végül alulmaradtak a DVTK II. otthonában

Fotó: Tiszafüredi VSE/ Facebook

A Tiszafüred játékosainak hozzáállásán látszott, nem szeretnék az utolsó fordulókra hagyni a bennmaradás kérdését. Bár a mérkőzés első részében nem kerültek veszélybe a kapuk, a félidő közepe táján előbb Baranyi Bence, majd Skulka Botond próbálkozását védte bravúrral a hazaiak kapusa. Később Tajti Bence is megmutathatta képességet, egy ízben pedig a kapufa segítette ki őt. A játékrész hajrájában Kalóz lövése csattant még a keresztlécen.

A második félidő elején Kertész került ziccerben, ám nem tudott élni a lehetőséggel. Továbbra is nagy volt az iram, de inkább a két tizenhatos között folyt a játék. Az utolsó percek ismét eseménydúsabb játékot hoztak: emberelőnybe került a Füred Pintér buktatása miatt, két perc múlva mégis a hazai gárda szerezte meg a vezetést. Mácsai László kapufát lőtt, ebből a DVTK fiataljai kontráztak, amelynek végén megszületett a győztes találat.

NB III. Keleti csoport

DVTK II.–Facultas-Tiszafüredi VSE 1–0 (0–0)

Diósgyőr, edzőközpont, 200 néző, vezette: Szabó Péter (Kovács Z., Vilmányi)

Tiszafüred: TAJTI – Karika, Baranyi, Kalóz (Galla 51.), Szövetes (Oláh N. 67.) – Barzsó, Tomola, MÁCSAI – Kertész, Oláh L., Skulka (Pintér V. 67.). Edző: Dorcsák Zoltán.

Gólszerzők: Hetyei (86.)

Kiállítva: Fülöp (84.)

Dorcsák Zoltán:  Ki-ki meccset játszottunk, amelyből végül a szerencsésebb csapat került ki győztesen, sajnálom, hogy ellenfelünk váltotta gólra az emberelőnyünket.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában