Vízilabda

2023.05.18. 21:20

Lezárnák a párharcot a szolnokiak

A vízilabda OB I. ötödik helyért folyó Szolnok Dózsa–BVSC-Zugló párharc második meccsét pénteken 18.30-tól játsszák a felek Budapesten, a Szőnyi úti uszodában.

Varga Csaba

A szolnoki kapus, Bányai Márk és társai le akarják zárni pénteken a párharcot

Fotó: Mészáros János

Az egyik csapat második győzelméig tartó páros csata első találkozóját szerdán a szolnoki gárda 9–7-re nyerte a BVSC ellen. Mint tudjuk, évek óta nagy csatát vív egymással a két együttes, mindezt bizonyítva idén az alapszakaszban mindkét meccset egy-egy góllal nyerte meg a Dózsa. Tulajdonképpen szerdai derbin két másodperccel a lefújás előtt is egy góllal vezettek a szolnokiak, ekkor Kovács Gergő állította be a 9–7-es végeredményt. Péntek este jöhet a visszavágó a BVSC uszodájában. 

Hangay Zoltán, a Dózsa edzője azt mondta a második mérkőzés előtt: – Mint várható volt nagy csata folyt a medencében, mi azonban végig kézben tartottuk az első összecsapást. Pénteken még keményebb találkozóra számítunk, hiszen a BVSC revansot akar venni rajtunk. Mi azonban negyedik alkalommal is le akarjuk győzni a fővárosiakat, ami egyben az ötödik helyet jelentené számunkra.  


             

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában