Röplabda

2023.05.05. 11:48

Osztályozós párharcra készülődik a Jászberény

Szorult, de nem reménytelen helyzetből próbálja kivívni az NB I.es bentmaradást a Jászberény. Edzőjük elmondta, mi lehet az előnyük leendő playout-ellenfeleikkel szemben.

Rózsa Róbert

Egy fontos tényező a berényi röplabdacsapat mellett szól a playoutban

Fotó: Pesti József

Mint Mohamed koporsója, olyan a Jászberényi RK együttese. Az NB I.-es bajnokságban szereplő lánycsapat – edzőjük szerint – nem NB I.-es szintű, de az NB II.-eseknél jobb erőt képvisel. Ezt támasztja alá a mostani idényben elért eredményük is: a 12., utolsó helyen végzett a gárda a második ligában, s most ott lebegnek ég és föld, vagyis a kiesés és a bennmaradás között. Ugyanis osztályozóra kényszerültek, amit a következő hetekben vívnak meg.

– Bejött az NB I.-es, légiósokkal is rendelkező nagy csapatok utánpótlása. Így pedig nagyon nehéz, mivel nálunk középiskolás lányok játszanak – foglalta össze a helyzetet Deme Gábor. A berényiek vezetőedzője emlékeztetett, már a szezon előtt elindultak azon az úton, hogy fiatalokat játszatnak, hiszen pénzügyi korlátaik megpecsételik a sorsukat. – Ezt tudomásul vesszük, így próbálunk minél jobb eredményeket elérni. Sok tehetségünk van, sokat dolgozunk is érte, és komoly utánpótlást tudtunk felépíteni – sorolta a szakvezető.

Hogy ki lesz a Berény osztályozós ellenfele, az a Kispest–Szeged NB II.-es playoff-csatában dől el. – Ismerjük őket, bármelyikükkel is játszunk, nehéz lesz, de az NB I.-es meccsrutin mellettünk szól – fogalmazott Deme Gábor.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában