Labdarúgás

2023.06.02. 14:56

Az első is a harmadik helyért is nagy a verseny a megye III-ban

Hétvégén zárul a megyei harmadosztály.

Kovács Levente

A zöld mezes Szentgyörgy és a piros mezes Besenyszög az egész szezonban egymással versenyzett a bajnoki címért

Fotó: Pesti József

Az utolsó fordulójához érkezett a megyei harmadosztály. Az élbolyban még több kérdés is nyitott, egyelőre az első és a harmadik hely sem vehető matematikailag biztosra. Előbbiért a Jászalsószentgyörgy és a Besenyszög versenyez, utóbbiért pedig a Berekfürdő, illetve a Tiszasas. A tabella középmezőnyében ugyan még akadhatnak helycserék a zárómeccset követően, azonban tulajdonképpen ezek már csak presztízskérdések.

Pontazonosság a dobogó alsó fokán

Jelenleg a Berekfürdő áll a harmadik helyen több győzelmének és jobb gólkülönbségének köszönhetően. Az előző körben a berekiek a Szolnok Fanatic ellen arattak sikert viszonylag simán, legutóbbi hat mérkőzésükből ötöt megnyertek. Ezzel behozták pontban az addig dobogós Tiszasast, amely a múlt héten Jászalsószentgyörgyről hozott el egy pontot, ami ugyan bravúrnak számít, viszont ezzel lépéshátrányba kerültek a tiszazugiak riválisukhoz képest. A sasiak kissé elfogytak a hajrára, ugyanis utolsó négy találkozójukból csupán egyszer diadalmaskodtak, ráadásul akkor pályára sem kellett lépniük, hiszen a Kétpó lemondta az összecsapást. Így tulajdonképpen a legutóbbi három lejátszott mérkőzésükön egyszer sem tudtak nyerni, ezzel pedig veszélybe került a bronzérmük is. A Berekfürdő szombaton a Jászszentandrás, a Tiszasas pedig az Újszász vendége lesz.

A Berekfürdő a harmadik, ha:

– nyer a Jászszentandrás ellen, és győz a Tiszasas is

– nyer a Jászszentandrás ellen, és döntetlent játszik a Tiszasas

– nyer a Jászszentandrás ellen, és kikap a Tiszasas

– döntetlent játszik a Jászszentandrás ellen, és ikszel a Tiszasas is

– döntetlent játszik a Jászszentandrás ellen, és kikap a Tiszasas

– kikap a Jászszentandrástól, és kikap a Tiszasas is.

A Tiszasas a harmadik, ha:

– nyer az Újszász ellen, és döntetlent játszik a Berekfürdő

– nyer az Újszász ellen, és kikap a Berekfürdő

– döntetlent játszik az Újszász ellen, és kikap a Berekfürdő

Egy lépésre a bajnok címtől

A Jászalsószentgyörgynek ugyan nem jött össze a legutóbbi fordulóban a bajnokavatás, mivel hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Tiszasas ellen, a Besenyszög pedig legyőzte a Bánhalmát, így matematikailag még a szögieknek is van esélye a bajnoki címre. A két éllovas között jelenleg két pont a különbség a jászságiak javára, akik akár már egy döntetlennel is bajnokok lehetnek. Ez nem tűnik lehetetlen küldetésnek, ugyanis ahhoz a Kétpóhoz látogat az együttes, amely összesen öt mérkőzésen szerzett egyáltalán pontot eddig a bajnokságban, 25 gólt szerzett és 113-at kapott. De ahogy a régi szólás tartja, a futballban bármi megtörténhet, így a Szentgyörgynek sem szabad félvállról vennie a találkozót. Nehezebb helyzetben van a Besenyszög, amely a Kétpónál jóval erősebb Kőteleknél vendégeskedik majd. Ráadásul nem a saját kezében van a gárda sorsa, hiszen csak nagyon kevés esélye van arra, hogy hétvégén bajnoki címet ünnepelhessen.

A Jászalsószentgyörgy bajnok, ha:

– nyer a Kétpó ellen, és győz a Besenyszög is

– nyer a Kétpó ellen, és döntetlent játszik a Besenyszög

– nyer a Kétpó ellen, és kikap a Besenyszög

– döntetlent játszik a Kétpó ellen, és a Besenyszög kevesebb, mint 14 góllal nyer

– döntetlent játszik a Kétpó ellen, és ikszel a Besenyszög is

– döntetlent játszik a Kétpó ellen, és kikap a Besenyszög

– kikap a Kétpótól, és döntetlent játszik a Besenyszög

– kikap a Kétpótól, és vereséget szenved a Besenyszög is.

A Besenyszög a bajnok, ha:

– nyer a Kőtelek ellen legalább 14 góllal, és döntetlent játszik a Jászalsószentgyörgy

– nyer a Kőtelek ellen, és kikap a Jászalsószentgyörgy

A megyei III. osztály utolsó fordulójának programja:

Szombat: Újszász–Tiszasas, Cibakháza–Tiszaszőlős, Kétpó–Jászalsószentgyörgy, Szolnok Fanatic–Nagyiván, Kőtelek–Besenyszög, Kengyel–Bánhalma, Jászszentandrás–Berekfürdő, 17.00.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában