2023.06.01. 11:06
Lábtengósok lepik el a Tiszaligetet szombaton
Hétvégén rendezik Szolnokon az ország egyik legrangosabb, hagyományos versenyét.
Forrás: Illusztráció
Fotó: Shutterstock.com
Közel negyven páros jelezte részvételi szándékát az idei, immáron 35. alkalommal megrendezendő Kadi-kupára, amely egyben Ignácz Kálmán országos lábteniszverseny is lesz, emléket állítva az öt évvel ezelőtt elhunyt tengósnak.
Ez már a hatodik torna, amelyik a sokak által jól ismert Kadi nélkül zajlik – tudtuk meg az esemény főszervezőjétől, Ács Károlytól. Az ország legrégebbi versenyének számít ez a vetélkedés, ami a jelek szerint évről évre egyre több nevezőt vonz a Tiszaligeti teniszpályákra. Idén sem lesz ez másképp, szombaton volt válogatott játékosok mellett szinte a teljes magyar élmezőny jelezte már érkezését. Természetesen több szolnoki páros is indul az eseményen azzal a nem titkolt szándékkal, hogy játékukkal emelik majd a verseny színvonalát. Közülük a legismertebb a Lengyel Béla, Rokszin Ádám, Fazekas Péter trió lesz, akik közül előbbi kettő játékosa, míg utóbbi fiatalember dolgozója a Szolnoki MÁV futballcsapatának.
Három kategóriában mérhetik össze tudásukat a játékosok, lesz profi páros (1/3 kategória), amatőr klasszikus, és természetesen gondoltak a szervezők az idősebb tengósokra is, ők a szeniorok mezőnyében vetélkednek majd. A rendezvény fényét bizonyosan emeli a világbajnok Fodor Ádám, aki egyéniben tart majd bemutatót a kilátogató érdeklődőknek pontban 13.30-kor. Kupák, érmek és különdíjak találnak gazdára a nap végén, a tornát pedig Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere nyitja meg fél 10-kor. Mindenkit szeretettel várnak a lábtengósok népszerű viadalára, nevezni a helyszínen lehet majd kilenc órától. A rendezvény szervezője az alábbi telefonszámon fogadja az érdeklődéseket: 06-20/973-7955.