2023.08.26. 19:19
Búcsúzott a MÁV FC a Magyar Kupától, simán jutott tovább a Kelen
Hiába vezetett a Szolnok, végül fölényes győzelmet aratott a vendég Kelen együttese a Magyar Kupa második fordulójában.

Nem sikerült a MÁV FC-nek bejutni a harmadik fordulóba
Fotó: Mészáros János
Az NB III. Észak-Nyugati csoportjának egyik legjobbja lett a Szolnok ellenfele a Magyar Kupa második fordulóban, a hatvannégy közé jutásért vívott párharcban. Mindkét csapat tovább szeretett volna jutni, lehetőség szerint úgy, hogy a rendes játékidőben vigyék döntésre a dolgot.
A Kelen SC együttesében ezúttal is szóhoz jutott az a Remili Mohamed, aki korábban több alkalommal is megfordult a MÁV-ban. Jól kezdte a mérkőzést a Szolnok és szűk félóra múltán megszerezte a vezetést. Bár még egy helyzete akadt a hazai gárdának az első félidőben, utóbb kiderült, ezzel el is lőtték a puskaporukat Iván Milánék. A labdát ugyan valamivel többet birtokolták, mint ellenfelük, de hatékonyságban már ekkor is a vendégek bizonyultak jobbnak, és még ebben a játékrészben sikerült egyenlíteniük. A Tiszapartiak talán ekkor a maguk javára billenthették volna a mérleg nyelvét, ám a folytatásban már nem nyílt erre módjuk.
A vendégek akarata jutott egyre inkább érvényre a szünet után, bár hozzá kell tenni, hogy egyéni hibák vezettek a Kelen találataihoz. Helyzeteiket szinte maradéktalanul kihasználva végül nem hagytak kétséget afelől, melyikük a jobb csapat.
Horváth Csaba: – A második félidei változtatások után már nem volt esélyünk, így a vártnál fölényesebb győzelmet arattak a vendégek. Holnaptól már a szerdai bajnoki fordulóra koncentrálunk.
Szolnoki MÁV FC–Kelen SC 1–4 (1–1)
Fotók: Mészáros JánosSzolnoki MÁV FC–Kelen SC 1–4 (1–1)
Szolnok, 400 néző, vezette: Ujhelyi Tamás (Márkus, Elek)
Gólszerzők: Iván M. (28.), ill. Bárány (39.), Remili (63.), Vass (89.,91.)
Szolnok: Csáki - Sitku (Ledacs-Kiss 92.), Kópis, Szabó R., PINTO - Demeter (Dudok 46.), Tisza, Lengyel (Pelles 46.) - Dósa (Bakti 72.), Barna, Iván M. (Kató 60.) Edző: Horváth Csaba.