Támogatás

2023.10.20. 14:05

Foci, kosár, vízilabda – szezononként 280 millió forintot adna ezen sportágaknak Szolnok

Évente közel 300 millió forinttal támogatná Szolnok a város három kiemelt sportágát a következő idénytől.

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Egységesítené a vármegyeszékhely kiemelt sportágainak támogatását, és már most meghatározná a következő idénytől erre szánt forrásokat – derült ki a szolnoki önkormányzat sport, turisztikai és kulturális bizottságának pénteki ülésén.

Három sportág, a labdarúgás, a kosárlabda és a vízilabda esetében foglalnák írásba, pontosan mennyi pénzt költenének rájuk a városi költségvetésből. A pénteken megtárgyalt és elfogadott javaslat szerint összesen 280 millió forintot fordítanak ezen sportágakra. A legtöbb pénzt, 150 millió forintot – a Szolnoki Olajbányász 2020. Kft.-n keresztül – a kosárlabdára fordítanának. Futballra, a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. számára, 90 millió forintot különítenének el a büdzséből, míg a Szolnoki Vízilabda Sport Club Kft. évadonként 40 millió forintot kapna.

A javaslat kiemeli, hogy a pénzt az utánpótlás-neveléshez, és az ehhez szükséges létesítményfenntartáshoz adja a város a 2023-2024-es szezontól.

– Szolnokon mindig is fontos volt a sport, és igyekszik is a várost támogatni a sportolást. A vízilabda, a kosárlabda és a futball kiemelkedik a sportágak közül, hiszen nagyjából 1500 fiatal sportol ezekben a szakosztályokban – fejtette ki a bizottsági ülésen Tapasztó Ildikó, a kulturális, ifjúsági, köznevelési és sport osztály vezetője. Hozzátette, ezen sportágak támogatása összetett: tao-, szponzori, állami és szakszövetségi támogatásokból áll össze. Ugyanakkor az önkormányzat is igyekszik hozzátenni a magáét. A javaslat ezt szeretné egy követhető, egységes rendszerbe önteni.

A bizottsági ülésen egy másik sportos napirendpont is szerepelt. A bizottság a Szolnoki Olajbányász 2020. Kft. elmúlt három évéről tartott helyszíni szemlét a közelmúltban. Elhangzott, a mintegy két és fél órás tájékozódás során a cég gazdálkodásától az utánpótlásképzésig terjedően adott számot munkájáról, amit a bizottság kifogástalannak ítélt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában