Kosárlabda

2023.11.24. 13:47

Ideig-óráig tudott menni a Jászberény a MAFC-cal, végül nagyon kikaptak

Nagyarányú vereséget szenvedett a Jászberény együttese a másodosztályú bajnokság küzdelmeinek tizedik fordulójának csütörtöki mérkőzésén.

Rózsa Róbert

Ezúttal Meleg Károly (6) és Jordan Santiago (labdával) pontjai is sem segítettek a Jászberény csapatán, amely sima vereséget szenvedett csütörtökön, a Bercsényi csarnokban

Fotó: Pesti József

Jászberényi KSE–Újbuda MAFC 78–115 (24–28, 24–35, 19–31, 11–21)

Jászberény, Bercsényi csarnok. Vezette: Balogh Gy., Sallai, Bács (Gergely Cs.)

JKSE: Santiago 15/6, Dunai 11/3, Boka-Magó 5/3, Meleg 13/6, Rátvay 2. Csere: Oroszi 12/6, Kucsora 18/9, Dékány 2, Mester, Horváth N., Német Á., Pilinszki. Edző: Puskás Artúr.

A mérkőzést egy 8–2-es etappal kezdte a Jászberény, ám örömük nem sokáig tartott. Még az első negyedben átvette a vezetést a MAFC, amely csapat a félidőre 15 pontossá duzzasztotta előnyét. A nagyszünet után valamelyest közelebb lopództak a berényiek, ám a harmadik játékrész végén nagyon megszórta őket a fővárosi alakulat, a széteső hazaiak pedig a zárónegyedben sem tudtak ellenállást kifejteni, és súlyos vereségbe szaladtak.

– Ha valamikor lenne jogom bírózni, akkor az most lenne, de nem teszem. Egyetlen dolgot mondanék ezzel kapcsolatban: szeretném, hogy a kellő tiszteletet megkapja a csapatom – mondta a mérkőzést követően Puskás Artúr, a Jászberény vezetőedzője. – Vállalom a felelősséget ezért a meccsért. Nem készítettem fel a fiúkat kellőképpen erre a derbire sem a fizikalitást sem a stratégiát tekintve – fogalmazott a tréner, hozzátéve, a MAFC mindentől függetlenül megérdemelten nyert, egyben reméli, jövő héten csapata visszatalál a helyes útra.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában