Szolnok

2024.06.17. 19:55

Birtokba vették a Véső úti cselgáncs dojót – galériával, videóval

Az első edzésen vettek részt a Szolnoki Sportcentrum Judo szakosztályának sportolói a nemrég átadott Véső úti sportkomplexum cselgáncstermében. A tréningen tiszteletét tette a kilenc danos edző, Hangyási László is, a sportág első, és a mai napig egyetlen magyar olimpiai bajnokának, Kovács Antalnak, becenevén Atom Antinak a mestere.

Kiss Ádám

A legkisebbek székhelye továbbra is az Pletykafalu városrészben található Abonyi úti Judo Központ marad, azonban az idősebb dzsúdósok már a Szolnoki Sportcentrum minden igényt kiszolgáló Véső úti teremben hódolhatnak a cselgáncs sportjának. A sokat látott Hangyási László is meglepődött a szolnoki létesítményeken.

Szolnoki Sportcentrum, cselgáncs, Szegedi Dániel
Intenzív volt az első edzés a Szolnoki Sportcentrum Véső úti cselgáncstermében
Fotó: Mészáros János

– Jelentősen javítja a felkészülés komplexitását, ha edzés előtt a szomszédos rekortán futópályán tudnak bemelegíteni a sportolók, majd egy jól felszerelt teremben zajlik az edzés, utána pedig lehetőségük van a regenerációra a strandon. Erre Magyarországon egyelőre kevés helyen van lehetőség – mondta a mesteredző.

Fejlődik a cselgáncs

A fejlődés megindult tehát a létesítmények terén, azonban „Laci bácsi” bízik a további előrelépésekben is.

– A legoptimálisabb az lenne, ha olyan központokban tudnának a fiatalok edzeni, ahol a sportág nagyjaival is találkozhatnak, vagy akár együtt is edzhetnek a példaképeikkel – fejtette ki a szakember. – Jelenleg nincs az országban ilyen létesítmény, ami ennyi sportolót be tudna fogadni, de bízunk benne, hogy egy jó szereplés a közelgő olimpián, vagy a 2025-ös budapesti rendezésű cselgáncs-világbajnokság még nagyobb löketet ad majd a hazai dzsúdóéletnek.

Hangyási meglátása szerint nemcsak a közelmúlt fejlesztései, hanem társadalmi változások is viszik előre az élsportot.

– Úgy vettem észre, hogy az elmúlt négy-öt évben a tömegsportban is elindult egy pozitív változás. Egyre többen kezdtek el futni, kerékpározni, edzőterembe járni. Ebből a szempontból is remek ez a szolnoki komplexum, mert amint belakja a dojót a dzsúdószakosztály, a gyermeküket épp edzésre hozó szülők is megtalálják majd a sportos elfoglaltságukat az tréning ideje alatt. Otthon, Pakson is az a tapasztalat, hogy a jó eredményekhez fontos a csapatmunka. Összhangban kell lennie a szülőknek, az iskolának és persze a klubnak is, vezetőstől, edzőstől a fejlődéshez.

A szolnoki sportolókon kívül jelenleg három ceglédi és négy ukrán versenyző is erősíti a Véső úti csapatot.

– Folyamatosan érkeznek hozzánk cselgáncsozni vágyó fiatalok, köztük olyan gyerekek is, akik nem a klasszikus atlétaalkattal rendelkeznek – mondta Szilvási Ádám edző. – Akik elkezdik az edzéseket, általában itt is ragadnak, mivel a dzsúdó egy súlycsoportos sportág, a kicsi a kicsivel, a nagy a naggyal edz és mérkőzik, így mindenkinek megadathat a sikerélmény.

Mint a legtöbb sportágat, a cselgáncsot is nagyon fiatalon kezdik el a gyerekek, természetesen az első években még játékos formában.

– Középsős óvodások már járnak edzésre, az egyórás foglalkozás alatt akár tízféle tevékenységet is végzünk, köztük rengeteg játékot – beszélt a kezdetekről Szilvási. – A legtöbbször az a reakció a gyerekek részéről, hogy miért van ilyen hamar vége a tréningnek. 10-12 éves korukig megtanulják az alapvető dobásokat, a földharc alapjait és fizikailag is olyan szintre kerülnek, hogy ne legyen akadálya, hogy a „nagyok” között is tudjanak gyakorolni itt a Véső úton.

Jól megfigyelhető volt az egész edzés alatt a fegyelem és a koncentráció a sportolók és az edzők részéről is. 

– Ez a generáció teljesen más hozzáállást igényel, más kihívásokkal kell szembenézni, mint a a kilencvenes években, amikor Kovács Antiékat edzettem – zárta gondolatait Hangyási László. – Azonban minél több lehetősége van a gyerekeknek, hogy profi körülmények között, profi edzőktől tanuljanak, annál kevesebbet foglalkoznak majd más, nem hasznos dolgokkal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában