2024.06.17. 18:00
Kiss Erik nyolcadikként végzett az Európa-bajnokságon
Az elmúlt héten öt napon át versengtek az európai kontinens legjobb kajakosai és kenusai a szegedi Maty-éri pályán. Válogatottunk pedig ismét kitett magáért, hiszen tíz aranyérmet, hat ezüstöt és négy bronzérmet szerzett, ebből hat érmet az olimpiai számokban könyveltek el versenyzőink. A tiszafüredi származású parakajakos, Kiss Erik is bejutott a döntőbe a Eb-n, de dobogóra nem állhatott
A tiszafüredi kötődésű parakajakos, Kiss Erik a KL3-sok döntőjében a nyolcadik helyen ért célba a szegedi Európa-bajnokságon.

Fotó: Getty Images
Magyar részről az egyik legnagyobb érdeklődés a kajakoshölgyek szereplését kísérte. A mieink négy kvótával gazdálkodhatnak a párizsi olimpián, magyarán négy versenyzőnek kell majd megoldania az 500 méteres távokon az egyénit, a párost és a négyest. A válogatókon remek formát mutató Csipes Tamara az Eb-n is remekelt, hiszen egyesben, valamint négyesben Pupp Noémival, Fojt Sárával, valamint Gazsó Alida Dórával az oldalán magabiztos győzelmet aratott. Párosban viszont a Csipes, Gazsó duónak meg kellett elégednie a harmadik hellyel. Mostantól Hüttner Csaba szövetségi kapitány kezében a döntés az olimpiai csapatot illetően.
A férfi kajakosoknál pedig az olimpiai aranyérmes, Kopasz Bálint 1000 méteren második lett, míg a kenusoknál a világbajnok Adolf Balázs a hatodik helyen zárt, így mindketten biztos párizsi indulók.