2024.08.19. 11:01
Tavaszi szezonjából szeretne építkezni a Kisújszállás
Az előző idényben két ellentétes félévet produkált a Kisújszállás csapata, így a nyolcadik helyen zárt a vármegye I-ben. A tavaszi tizenöt meccsből mindössze négyen nem tudott nyerni, ami jó kiinduló pont lehet a csapat számára az előttünk álló szezonra. Az együttes körül történt változásokról Újfalvi Erik vezetőedzővel beszélgettünk.
Nem úgy alakult a felkészülési szezonja a Kisújszállás csapatának, ahogy azt szerette volna, hiszen csupán három edzőmeccset tudott játszani, ráadásul az első két hét sem Újfalvi Erik elképzelései szerint zajlott.

Fotó: Kisújszállási Foci szurkolók csoport/Facebook
Hektikus évet zárt a Kisújszállás tavaly a vármegye I-ben, az őszi és a tavaszi fél év látványos eltérést hozott. Ez annak is volt köszönhető, hogy az előző nyáron szinte egy új csapatot kellett építeni, és idő kellett hozzá, míg összeállt az együttes. A második fél éves teljesítményből viszont lehet építkezni a jövőt tekintve.
Július 10-én kezdődött a felkészülés a csapatnál, heti három edzéssel, illetve egy mérkőzéssel a tervek szerint. Ehhez képest egy dévaványai torna mellett a Kunhegyessel találkozott csak a gárda. A tornán egyébként három csapat volt (a Dévaványa, a Kisújszállás és a Stand98 FC), és 45 perces mérkőzéseket játszottak, a kisújiak a hazaiaktól simán kikaptak, míg a budapesti együttest legyőzték, a Kunhegyes ellen pedig 5–5-ös döntetlen született. Újfalvi Erik vezetőedző elmondása szerint a tornán egy jókora pofonba szaladt bele együttese, így az első két hét után át kellett értékelni a munkát. Ezt követően az edzéslátogatottság, az edzések intenzitása és a fizikai munka is javult, viszont a mérkőzések hiánya miatt egyelőre a nagykunságiak sem tudják, hova helyezzék magukat.
A keretben is történtek változások, Balogh Attila Mezőtúrra, Dobos Róbert, Imre Zoltán és Szőke Imre Kunhegyesre, Csala Patrik Kenderesre, Potornai Ádám pedig a DEAC-hoz távozott. Érkezett viszont Tiszaföldvárról Jakab Kristóf, Hajdú Viktor és Lukovszky Attila is, mellette Balajti János az Eger II.-től, Diós Krisztián a Dévaványától, Danajka Ákos pedig Fegyvernekről igazolt át.
– Nemrég leültünk beszélgetni a csapattal, és abban egyeztünk meg, hogy a legjobb hatban szeretnénk végezni – beszélt a célokról Újfalvi Erik vezetőedző. – Ezzel én is és a vezetőség is egyet tudott érteni, hiszen ahhoz, hogy ezt elérjük, a lehetőségek és a feltételek is adottak. Nem szabad viszont elhinnünk, hogy a tavaszi teljesítményünk csak úgy megismétlődik, ezért ugyanúgy meg kell majd dolgoznunk. A támadóoldalon jól állunk, úgy gondolom, a védelmet kell még összeraknom, hiszen a távozók mellett Kelemen Lajosra sérülés miatt nem számíthatunk hosszú ideig, aki a védelmünk egyik oszlopa, de igyekszünk megoldani ezt a problémát is.

Nem is hinnéd, mik Katalin hercegné kedvenc ételei: ezeket könnyedén és gyorsan elkészítheted
