2024.08.15. 17:00
Derbikkel rajtol az Almási János Vármegyei Kupa
A vármegyei első- és másodosztály után elkészült az Almási János Vármegyei Kupa első fordulójának sorsolása is.
Összesen tizenkilenc párharcot rendeznek az Almási János Vármegyei Kupa első fordulójában. A mérkőzéseket két hétre beosztva bonyolítják le, ebből tízet szeptember 4-én, kilencet pedig egy héttel később, szeptember 11-én játszanak. Az első körből a tavalyi kiírás legjobb négy csapatából három kimarad, és erőnyerőként csak később csatlakozik majd a küzdelmekhez, a Tiszaföldvár pedig, mivel feljutott az NB III-ba, így nem indulhat ebben a sorozatban, így a Törökszentmiklósi FC, a Szajol KLK és a Jászfényszaru VSE várhatóan csak tavasszal lép pályára majd a kupában.
Az első forduló párosításait területi alapon sorsolták ki, emiatt több derbit és szomszédvári csatát is rendeznek majd. Köztük egy szolnokit is, ahol a tavalyi kiírás után idén ismét összecsap a Szolnok Fanatic és a Lurkó Focimánia. Az egy évvel ezelőtt mérkőzés meglepetéssel ért véget, ugyanis 2–2-es döntetlennel ért véget a meccs, iksz esetén pedig az alacsonyabb osztályú csapat jut a következő körbe, így a vármegye III-as Fanatic játszhatott még egy mérkőzést a kupában.
Az Almási János Vármegyei Kupa első fordulójának párosításai:
Szeptember 4.: Kengyel–Mezőtúr, Kunszentmárton–Rákóczifalva, Tiszapüspöki–Tószeg, Kőtelek–Tiszajenő, Jászárokszállás–Jászberény, Jászszentandrás–Jánoshida, Jászjákóhalma–Jászboldogháza, Kétpó–Tiszagyenda, Tiszaszőlős–Tiszaszentimre, Kunhegyes–Kunmadaras, 17.00.
Szeptember 11.: Öcsöd–Cserkeszőlő, Szolnok Fanatic–Lurkó Focimánia, Jászágó–Zagyvarékas, Újszász–Jászapáti, Besenyszög–Jászalsószentgyörgy, Berekfürdő–Túrkeve, Kisújszállás–Kenderes, Fegyvernek–Abádszalók, Nagyiván–Bánhalma, 16.30