2024.09.13. 07:00
Vármegye I.: testvérpárharc növeli a jászsági derbi presztízsét
Jászsági derbit rendeznek a vármegye I. negyedik fordulójában. A bajnokság elején járunk, emiatt talán kisebb a tétje a meccsnek, ám a végelszámolásnál még sokat számíthat ez a három pont. A Fényszaru várja kedvezőbb helyzetből a találkozót, a berényiek viszont javítani szeretnének a múlt heti vereség után. A helyiek körében mindig is kiemelt mérkőzésnek számított a két csapat küzdelme, melynek presztízsét továbbnöveli, hogy két testvérpár is szembenézhet egymással.
A vármegye I. negyedik fordulójának egyik kiemelt mérkőzése a Jászfényszaru–Jászberény találkozó lesz, amely nemcsak két élcsapat összecsapása, de térségi rangadó is egyben. A tavalyi szezonban mindkétszer a hazai csapat örülhetett egy 1–0-s győzelemnek. Ezzel a Fényszaru járna jól hétvégén, de a Berény nem szeretné megengedi magának, hogy zsinórban két mérkőzést is elveszítsen.
Jászfényszaru VSE–Jászberényi FC
Szombat 16.00
Két győzelemmel és egy vereséggel áll a két jászsági csapat a hétvégi derbi előtt. A különbség mindössze annyi, hogy a Fényszaru az első fordulóban kapott ki a Rákóczifalvától (3–2), míg a Berénynek még friss az emléke, ugyanis múlt héten maradt alul a Mezőtúrral szemben (1–0). A hazaiak emiatt kedvezőbb helyzetből várják a szombati összecsapást, hiszen sikerült kimászniuk a gödörből, emellett pedig minden játékos Kemecsi László rendelkezésére áll. A vendégeknél nehezebb a helyzet, Petrányi Dániel biztosan nem lesz bevethető és jó eséllyel az őszi szezont is kihagyhatja, Németh Norbert sérülésből lábadozik, de kilencven percet még biztosan nem tud játszani, emellett pedig betegséggel küzdenek többen is a csapatból, a mérkőzés kezdetéig dől el, hogy ki tudja vállalni a játékot.
A meccs presztízsét növeli, hogy két testvérpár is van a két csapatban, Penczner Vilmos (Jászfényszaru) és László (Jászberény) valószínűleg a pályán keveset találkoznak majd posztjukból adódóan, de vélhetően mindkettejüknek különösen fontos lesz, hogy megnyerjék az mérkőzést. Ugyanez a helyzet a Muhari családnál is, ahol Zoltán (Jászfényszaru) és Zalán (Jászberény) is farkasszemet nézhet egymással, bár utóbbi játéka egyelőre még kérdés, hiszen az ificsapat oszlopos tagja, így nem biztos, hogy helyet kap a felnőttkeretben. Egy biztos, a szülőknek nem lesz könnyű választás, hogy melyik csapatnak szurkoljanak.
Mesterszemmel
Kemecsi László, a Jászfényszaru VSE vezetőedzője: – Nem készülünk különösen a hétvégi derbire, nem most dől el a bajnokság. Jó most a hangulat az edzéseken, amit nem akarok elrontani azzal, hogy nagy terhet rakok a játékosokra. Ismerjük a Jászberényt, tudjuk az erősségeit és gyengeségeit is, de a meccs szempontjából döntő szerepe lehet majd az időjárásnak is. Egy brusztolós mérkőzést várok, amelyen a találkozó előtti motivációs beszédek is fontosak lesznek. A Berény valószínűleg jobban készül a meccsre, hiszen a múlt heti fiaskó után nem szeretne megengedni magának még egyet, de mi a saját játékunkra fókuszálunk majd.
Besenyi Gábor, a Jászberényi FC vezetőedzője: – A múlt heti vereség után remélem, összekapják magukat a srácok, de sajnos betegségek és sérülések miatt nem a legjobb előjelekkel várjuk a rangadót. Bízom benne, hogy nem a tavaszi meccsünk ismétlődik meg, ahol nagyon gyengén játszottunk. Szeretnénk, ha a mi akaratunk érvényesülne, a helyzetkihasználásra és a stabil védekezésre különösen oda kell figyelnünk a három pont érdekében. Az első gól nagyon fontos lehet és úgy gondolom, hogy aki először vezetést szerez, az jó eséllyel a mérkőzést is megnyeri.
A vármegye I. negyedik fordulójának további párosításai:
Szombat: Jászapáti–Mezőtúr, Tiszagyenda–Kenderes, Cserkeszőlő–Lurkó Focimánia, Tószeg–Kunszentmárton, Kisújszállás–Tiszaszentimre, 16.00. Vasárnap: Törökszentmiklós–Jánoshida, Szajol–Rákóczifalva, 16.00.