2024.10.02. 11:00
Tisza-partiak csapnak össze a Szolnoki Dózsa bajnoki mérkőzésén
Hét idegenben lejátszott tétmeccset követően végre hazai pályán szerepelhet a Szolnoki Dózsa Praktiker csapata, amely az OB I. második fordulójában szerdán 18 órától a Szegedi VE legénységét fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában.
A Szolnoki Dózsa bajnoki mérkőzést játszik két kőkemény ellenfelével, előbb szerdán a Szegedet fogadja, majd szombaton, idegenben a Honvéddal meccsel.
A Szeged ellen tér vissza a hazai medencébe a Szolnoki Dózsa bajnoki mérkőzésen
Az elmúlt évadban nyolcadik helyezett csapat is győzelemmel kezdte a bajnokságot, miután 13–10-re nyertek Kaposváron. Soraikból Sziládi Kristóf öt, Leinweber Olivér és Nagy Márton egyaránt három gólt vállalt, míg Danka Benedek kapus 57 százalékkal védett a bajnoki rajton. Egyébiránt a felek elmúlt szezonbeli mindkét párharcát a szolnokiak nyerték, előbb Szegeden 15–9-re, majd a Tiszaligetben 11–10-re. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, a Dózsa állománya sokat, míg a szegedieké kevésbé változott.
– Hétfőn hajnalban érkeztünk haza Athénból, kedden két tréninggel és persze videózással készültünk a Szeged elleni hazai bemutatkozónkra – folytatta Hangay Zoltán. – A következő nyolc napban három tétmeccs vár ránk, előbb a Szegedre kell koncentrálnunk, amely ellen nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az idén is jó csapatuk van.
Jó a hangulat nálunk, mindenki a fedélzeten, nyerni akarunk első hazai találkozónkon. Hívjuk, várjuk szurkolóinkat a Tisza-parti csapatok csatájára.
Továbbra is három fronton érdekelt a csapat
A Magyar Kupa negyeddöntőjében október utolsó hétvégéjén vív majd páros meccset a Vasassal, az Eurokupa elmúlt hétvégi athéni csoportkörében mindhárom ellenfelüket legyőzték a Kovács Gergőék, és ezzel kvalifikálták magukat a következő csoportkörbe. Azóta már sorsoltak a második számú kupasorozatban, ahol az olasz sztárcsapat, a Pro Recco, a horvát válogatottakkal felálló Mladost Zagreb, valamint a német bajnoki ezüstérmes Duisburg lesznek a Dózsa vetélytársai. Az oda-visszavágós párharcok jövő csütörtökön kezdődnek, amikor először a Mladost alakulata vendégeskedik majd a Tiszaligetben.
– Jó dolog, hogy ilyen erős csapatokkal sorsoltak össze bennünket – mondta lapunknak Hangay Zoltán, a szolnokiak vezetőedzője. – Óriási lehetőség, hogy a mi csapatunk a kontinens elitjéhez tartozó Reccóval és a Mladoszttal játszhat majd kupameccseket. Egy biztos, lehetett volna könnyebb csoport is a miénk.
Örülök, hogy játékosainknak topligás klubok vízpólósaival szemben vívhatnak majd hat mérkőzést, és ebből hármat hazai medencében.