Kosárlabda/ NB I.

2024.12.30. 07:00

Kecskeméten zárja az évet az Olajbányász

A naptári év utolsó bajnoki mérkőzését hétfő este hat órától vívja az NHSZ-Szolnoki Olajbányász csapata, méghozzá a Kecskeméti TE otthonában.

A két csapat nem ismeretlen egymás számára, hiszen az elmúlt évtizedekben rendre nagy csatákat vívtak egymással. Példának okáért nemcsak szimpla bajnoki meccseken, hanem bajnoki és kupadöntőn is összemérték már erejüket a felek, momentán a 2014-15-ös évadban, amelyek egyaránt az Olaj-sikerével zárultak. Azóta is legtöbbször a szolnoki kosarasok diadalmaskodtak. Azért voltak kivételek, mondjuk 2022-ben a bajnoki negyeddöntőben, amikor KTE pályahátrányból nyert a Szolnoki Olajbányász ellen. Végül az előbbi gárda a negyedik, míg az utóbbi csak az ötödik helyen zárt két és fél évvel ezelőtt.

Krnjajszki Borisz, Szolnoki Olajbányász, kosárlabda
Krnjajszki Borisz (labdával) és társai győzni utaznak Kecskemétre, a Szolnoki Olajbányász így sikerrel zárhatná az évet
Fotó: Kiss János/ MW-archív

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–NHSZ-Szolnoki Olajbányász

Hétfő, 18.00

Azóta nem jártak a négy között a lila-fehérek, sőt az elmúlt szezonban épphogy csak el tudták kerülni a kiesést. Az aktuális idény rajtján szeptember 28-án az Olajbányász 75–69-re legyőzte a KTE-t, akik látták meccset tanúsíthatják, hogy játékban ennél nagyobb volt a különbség a két együttes között. Azóta a lila mezesek tizenkét találkozójukból négyet tudtak megnyerni, ebből kettőt idegenben, a Honvéd és a DEAC vendégeként, otthonukban pedig a Sopronnal és az Alba Fehérvárral szemben. Utóbbi győzelmük ráadásul nagy meglepetésnek számított. A legutóbbi körben Zalaegerszegen jártak, ahol egy utolsó másodperes triplával 70–67-re kaptak ki. Edzőjük Ivkovics Sztojan nem ismeretlen, hiszen játékosként és edzőként éveket szolgált Szolnokon, és Kecskeméten is hosszú ideje dolgozik.

– Frissítettünk és edzettünk. Kisebb-nagyobb problémák ütötték fel a fejüket. Jelenleg három játékosunk is komoly vírusos megbetegedéssel küszködik. A Szolnok elleni meccs után elmondható lesz, hogy lezárul egy rész, ugyanis a magyar bajnokság legjobb négy csapatát, akkor már vendégül láttuk Kecskeméten. Utána már azok a meccsek jönnek itthon, ahol már ötven-ötven százalék a győzelmi esély. Amit idáig akartunk elérni, azt elértük, kis szerencsével lehetett volna több sikerünk is, de voltak olyan győzelmek, ahol meg mellettünk volt Fortuna – nyilatkozta a KTE honlapján Ivkovics-edző.

Rátérve az Olajbányászra, a csapat az első tíz meccséből kilencet megnyert, az utóbbi háromból viszont kettőt elveszített, előbb hazai pályán a ZTE, majd idegenben a címvédő Falco ellen. Ráadásul a legutóbbi szombathelyi összecsapáson Fardaws Aimaqot kiállították, ezért eltiltott centerüket nélkülözniük kell Kecskeméten. Az utóbbi két vereség ellenére is magabiztosan tartják harmadik pozíciójukat a piros-feketék. A szolnokiak bedobója, Rudner Gábor szerint nehéz dolguk lesz Kecskeméten, ráadásul egy fontos láncszemet, Aimaqot pótolniuk kell, ezen a meccsen. Mindenesetre hírös városban is győzni akarnak, és szépen zárni az esztendőt.

Az Olaj szurkolótábora mint az elmúlt évtizedekben is megszokhattuk, ezúttal is útra kel, és elkíséri kedvenceit a szomszédvárba, ahol együtt akarják majd ünnepelni tizenegyedik bajnoki győzelmüket.

A 14. forduló eredményei és műsora: Körmend–Alba Fehérvár 75–93, Atomerőmű SE–Bp. Honvéd 94–79. Hétfő: Szedeák–ZTE, Oroszlány–NKA Pécs, 18.00. Január 7.: DEAC–Sopron. Január 15.: PVSK–Falco KC

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában