Labdarúgás/ NB III.

2024.12.19. 07:00

Helytállt újoncként a Tiszaföldvár

Nem volt könnyű helyzetben a bajnokságot megelőzően az NB III. Délkeleti csoportjának egyik újonca, a Tiszaföldvár SE. Edzőt is váltott a tavasszal a vármegyei bajnok tiszazugi gárda, Erős Károly vette át a csapatot, ám a kezdésre nem álltak úgy össze, ahogy a tréner azt szerette volna. A gyenge rajtba gyakorlatilag bele is bukott az egykori újpesti focista, a helyét pedig Békéscsabáról Brlázs Gábor vette át a hatodik forduló után. Vele jobban szerepelt és stabilabbá vált a csapat, ennek köszönhetően pedig bennmaradó helyen telel a TiSE.

Nagyon lassan állt össze a Tiszaföldvár SE kerete az NB III. Délkeleti csoportjának idei szezonjára, a bajnoki rajtra erőnléti és taktikai szempontból sem volt még készen az együttes. Az új igazolások miatt nem lehetett egységről beszélni, ez is közrejátszhatott abban, hogy három vereséggel nyitott a gárda. A Gyula elleni hazai döntetlen már egy vállalható mérkőzés volt, de jött a Honvéd II. elleni sima zakó, ami már Erős Károly állásába került. A Martfűvel szembeni derbin a szakmai vezető, Rétes Pál dirigált, majd érkezett Brlázs Gábor, akinek irányítása alatt az ESMTK elleni bravúros döntetlen után a Szolnokot gázolta el a csapat. Becsúszott ugyan egy Vasas második csapatával szembeni betli, de az azt követő négy találkozón veretlen maradt az együttes. Hazai remik mellett idegenbeli győzelmeket ért el a tiszazugi alakulat, és az utolsó három meccsen sem kellett szégyenkezve lejönniük a pályáról. Tiszakécskén remekül helytálltak, ám Szegeden a hajrában bekapott gól vereséget eredményezett.

Tiszaföldvár SE, NB III., labdarúgás
A tizenegyedik helyen telel a Tiszaföldvár SE az NB III. Délkeleti csoportjában
Fotó: Nagy Balázs

Brlázs Gábor neve nyáron is felvetődött a klubnál, de ő inkább a vele feljutott Gyulát választotta volna. Ezért utasította vissza tiszaföldvári ajánlatot, de végül hoppon maradt a tréner, hiszen a viharsarkiak másik edzővel képzelték el a folytatást. Augusztus végén fordult a kocka, a gyengén rajtoló tiszazugi klub vezetősége nem kívánta tovább foglalkoztatni Erős Károlyt, megüresedett helyére most már kínálta magát az alkalom, hogy Brlázs Gábor üljön le.

– Milyen csapatot örökölt?

– Egy jó fizikai állapotban, de mentálisan maga alatt lévőt, amellyel gyorsan eredményt kellett elérni, hogy a helyzet minél hamarabb javuljon. Szerencsére ez sikerült, az ESMTK elleni idegenbeli döntetlen és a Szolnok legyőzése helyes irányba terelte a játékosokat. Akik egyébként igazi közösséget alkottak már akkor is, és mivel a vezetőség tagjaival régóta tartó kapcsolatot ápolok, hamar kialakult az egymás iránti bizalom.

– A bravúros győzelmek mellett szinte alig volt gyenge mérkőzése a csapatnak, vagyis jó úton haladnak céljaik eléréséhez.

– A Hódmezővásárhely és a Kecskemét II. elleni hazai meccseken ugyan benne maradt a fiúk lábában a győzelem, az idegenbeli sikerek viszont nem kalkulált három pontok voltak. A Vasasnál és Monoron nem igazán volt esélyünk, az utolsó, Szeged elleni hajrában elbukott találkozó viszont kilóg a sorból, kár volt azért a vereségért. Az idényre vetítve azt mondhatom, hogy sikerült stabilizálni a védekezésünket, a helyzetek kialakítása terén és a góllövésben viszont mindenképp előrébb kell lépnünk a folytatásra.

– Mire számíthatnak tavasszal?

– Összességében elégedett vagyok az őszi teljesítményünkkel, mégis nehéz második fél év elé nézünk, úgy gondolom. Az eddigi tapasztalatom alapján mindenki, főleg a nehéz helyzetben lévő csapatok erősíteni próbálnak majd. Tervben van nekünk is, de télen csak akkor lehetséges az igazolás, ha a búcsúzni kívánó játékos klubja erre áldását adja. Január 13-án kezdjük a közös felkészülést, addig egyéni program alapján tartják magukat karban a játékosok. Bő négy hónap alatt hét felkészülési és tizenhárom bajnoki mérkőzést játszunk, nagyon remélem, hogy a végén elégedetten zárhatjuk majd le a szezont.

– Az őszi teljesítmények alapján kikkel volt maradéktalanul elégedett?

– Úgy gondolom, hogy a kapuban Krnács Richárd, a védelemben pedig Lestyán Lionel voltak azok, akik a legegyenletesebb játékot nyújtották, de a fiúk többségéről is inkább pozitív véleményem van, mint negatív.

A Tiszaföldvár SE házi góllövőlistájának élmezőnye:

4 gólos: Oláh Ákos

2 gólosok: Babolek Zoltán, Bojtos Tamás, Borgulya Tamás

A Tiszaföldvár SE őszi eredményei:

1. forduló: Tiszaföldvár–Tiszakécske 0–3

2. forduló: Tiszaföldvár–Szegedi VSE 1–3

3. forduló: BKV Előre–Tiszaföldvár 2–0

4. forduló: Tiszaföldvár–Gyula 2–2

5. forduló: Bp. Honvéd II.–Tiszaföldvár 4–1

6. forduló: Martfű–Tiszaföldvár 2–0

7. forduló: ESMTK–Tiszaföldvár 0–0

8. forduló: Tiszaföldvár–Szolnoki MÁV 4–0

9. forduló: Vasas II.–Tiszaföldvár 3–0

10. forduló: Tiszaföldvár–Hódmezővásárhely 1–1

11. forduló: Pénzügyőr–Tiszaföldvár 1–2

12. forduló: Tiszaföldvár–Kecskemét II. 0–0

13. forduló: Csepel–Tiszaföldvár 1–2

14. forduló: Monor–Tiszaföldvár 3–1

15. forduló: Tiszaföldvár–Dabas 1–0

16. forduló: Tiszakécske–Tiszaföldvár 0–0

17. forduló: Szegedi VSE–Tiszaföldvár 1–0

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában