Úszás/Vízilabda

2025.01.16. 07:00

Szakmailag előrelépett az Invictus

Az Invictus SC úszó- és vízilabda-szakosztálya is nagy változásokon ment keresztül az utóbbi hónapokban. Előbbiek a Szolnoki Sportcentrum kötelékén belül találhatják meg számításukat a jövőben, utóbbiak pedig egy év nélkülözés után ismét értelmes célokért ugorhatnak vízbe bajnoki mérkőzéseiken, még ha ezt a harmadosztályban teszik is meg.

Egyértelműen szakmai okokkal indokolták az érdekeltek, hogy az Invictus SC úszópalántái néhány hónapja a Szolnoki Sportcentrum égisze alatt folytatják felkészülésüket az előttük álló versenyekre. Az edzéseket azonban továbbra is Szekeres Szilvia irányítja, így a Véső úti uszodában tréningező fiatalok életében látszólag nem változott semmi. A Sportiskola viszont a szakmaiság mellett anyagi garanciát is nyújt az előrelépéshez a jövőben, amihez a remélhetőleg hamarosan megnyitó Tiszaligeti Strand oktató medencéje további lehetőségeket nyújthat – tudta meg lapunk Mohi Márk szakosztályvezetőtől, aki olyan úszásoktatási programról is beszélt, amelyben az eddigi kaotikus állapotok letisztulhatnak majd. Továbbra is a szakmai munka van ugyanis az első helyen, amit csak tovább erősít, hogy négy tehetségük, Donkó Gréta, Dér Márton, Csibra Lehel, és Zsúnyi Dorottya is meghívót kapott a Magyar Úszó Szövetség januári edzőtáborába. A nagyobbak között pedig Hegyi Mira nevét érdemes megemlíteni elsősorban, aki több kiváló eredménnyel tette már le névjegyét az asztalra.

 

Invictus SC, vízilabda, Nagy Richárd
Nagy Richárd (labdával) Ceglédről tért vissza az Invictus SC csapatához
Fotó: Beküldött fotó

Az Invictus SC vízilabdázói másfél évvel ezelőtt már az első osztály kapuját döngették, amikor beütött a krach. Nem sikerült szponzorokat találni a folytatáshoz, így a vezetőség úgy döntött, hogy visszalépteti csapatát az OB I/B-ből és csak a harmadosztályban indítja. A játékosok többsége máshol folytatta tovább, a zömmel fiatalok és kiöregedő egykori pólósok alkotta csapatnak pedig még ez a liga is erősnek bizonyult.

Komoly céljai vannak az Invictus SC vízilabda csapatának

A tavalyi év augusztusa hozott újabb áttörést a klubnál, amikor is Mosonyi Zsolt kezébe került a karmesteri pálca, ő pedig azt ígérte Mohi Zoltán ügyvezetőnek, hogy összefogja és irányítja a folytatásban társait. Néhány kisebb szponzort is sikerült keríteniük, s az évad első fele már kimondottan jól sikerült a gárdának. Van esély az első négybe kerülésre – tudtuk meg az edzőtől – s ha oda már be tudnak jutni, a végső győzelmet is megcéloznák.

– Le a kalappal a fiúk előtt, akik tagdíjat fizetnek azért, hogy játszhassanak, példaértékű az edzéslátogatottságuk és a munkához való hozzáállásuk. Háromszor tréningezünk egy héten, köszönet a Sportcentrumnak és a MÁV uszoda dolgozóinak azért, hogy záróra után is biztosítják számunkra az edzéslehetőséget. Havonta egy alkalommal vannak bajnoki mérkőzéseink, ekkor kettő is egy napon - számolt be lapunknak az őszi fejleményekről a tréner. – Kisebb támogatóink vannak ugyan, de gyakorlatilag a költségeket a csapat tagjai állják. Bármilyen segítséget szívesen fogadunk tehát, a játékosok ezeket a teljesítményükkel igyekeznek meghálálni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában