2025.01.27. 07:00
Evés közben jött meg a Kenderes étvágya: dobogós helyen zárná az idei bajnokságot
Bejöttek a nyári igazolások. A Kenderesi VSE csapatánál ugyanis az előző szezonban még a tabella második felében zárt, idén azonban már a dobogó környékén kell keresni őket. Az együttes őszi félévéről, tavaszi célkitűzéseiről és a téli felkészülésről Csillag Sándor vezetőedzővel beszélgettünk.
Nyáron, még a szezont megelőzően is beszélgettünk a Kenderesi VSE vezetőedzőjével, aki akkor csalódottan nyilatkozott lapunknak, hiszen a felkészülés nem sikerült jól az együttesnek. Létszámhiánnyal küszködtek a felkészülési meccseken és a edzéseken is, annak ellenére, hogy bővült a keret. Ettől függetlenül viszont nem aggódtak, hiszen bíztak a játékosok képességeiben, és extra célként a legjobb hatot tűzték ki, amit sikerült elérni a vármegye I. őszi szezonjában.

Fotó: Nagy Balázs
– A negyedik helyen telelünk, de ugyanannyi pontunk van, mint a harmadik Jászberénynek – nyilatkozta Csillag Sándor vezetőedző. – Túlteljesítettük ősszel az elvárásainkat, ráadásul olyan meccsek is akadtak, ahol esélyesként hullajtottunk pontokat, említhetném itt a Jászapáti vagy a Jánoshida elleni vereségeket. Ezzel ellentétben viszont bravúrokra is képesek voltunk, legyőztük a Jászberényt vagy a listavezető Mezőtúrt, így összességében elégedettek lehetük a teljesítményünkkel, de szeretnénk tavasszal rátenni még egy lapáttal erre.
A felkészülés már javában zajlik az együttesnél, január közepén kezdte meg a közös munkát a csapat, szombaton pedig már első felkészülési mérkőzését is lejátszották a kenderesiek.
– Január 14-én találkoztunk először, az azt megelőző héten azonban már egyéni futásokat kellett végrehajtaniuk a játékosoknak. A hathetes felkészülésünk alatt heti három edzésünk van, emellett pedig négy edzőmeccsünk. Az elsőt szombaton az Abádszalók ellen játszottuk, amelyet 3–2-re megnyertünk. Utána február 1-jén a Tiszagyendával találkozunk, majd 8-án a Dévaványával mérkőzünk meg, 15-én pedig a Mezőtúr ellen zárjuk a sort. Az összes találkozónkat az örményesi műfüves pályán játsszuk – avatott be a vezetőedző a téli programba.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, a csapatok igyekeznek erősíteni keretükön. Nos, ez a Kenderesnél sincs másképp, amely már három új érkezőt is bejelentett, köztük egy olyan játékossal, aki félév után tér vissza az együtteshez.
– Várhatóan két-három távozónk lesz majd, azonban egyelőre még semmi hivatalos megállapodás nem született – beszélt a keretben történt változásokról Csillag. – Az érkezők oldalán említhetjük Bodó Tamást, aki játszott már Kenderesen, így a szurkolóknak nem lesz ismeretlen, ő a Sárrétudvari második csapatától csatlakozik hozzánk. Mellette Budai Bence a Fegyvernekről, Nagy Patrik pedig – aki a jelenlegi kapusunk, Nagy József Ivó testvére – a Nádudvari együttesétől igazolt át. Több érkező várhatóan nem lesz, így ha potenciális távozókkal számolunk, nagyjából ugyanannyian leszünk tavasszal is, mint ősszel.
Kedvező pozícióból várhatják a tavaszi szezont a kenderesiek, akik a nyitófordulóban a Tószeg vendégei lesznek. Ahogy a mondás tartja, evés közben jön meg az étvágy, így az együttesnél még komolyabb célokkal várják a bajnokság második felét és egy esetleges éremről álmodoznak.
– Az első közös edzésünket megelőzően beszéltünk a csapattal, és hivatalosan nem változott a célunk, így a szezon végére is szeretnénk a legjobb hat csapat között végezni. Ugyanakkor ha még több munkát fektetünk be, akkor nem lesz elérhetetlen számunkra a harmadik hely megszerzése sem, amit nagyon szeretnénk megszerezni, de nem lesz csalódottak akkor sem, ha ez nem sikerül – osztotta meg gondolatait a tavaszi célokkal kapcsolatban Csillag Sándor.
A Kenderesi VSE őszi eredményei:
Kenderes–Tószeg 3–2, Szajol–Kenderes 2–1, Kenderes–Cserkeszőlő 4–1, Tiszagyenda–Kenderes 1–5, Kenderes–Törökszentmiklós 0–1, Jászapáti–Kenderes 3–2, Kenderes–Jánoshida 0–2, Kenderes–Mezőtúr 2–0, Lurkó Focimánia–Kenderes 2–5, Kenderes–Rákóczifalva 2–2, Kunszentmárton–Kenderes 0–5, Kenderes–Tiszaszentimre 6–2, Jászberény–Kenderes 2–3, Kenderes–Jászfényszaru 4–2, Kisújszállás–Kenderes 0–0.