Jégkorong/ Andersen Liga

2025.01.13. 19:30

Meglepő vereséget szenvedett a fővárosban a Lehel HC

Nem hozott szerencsét az Andersen Liga 13. fordulója a listavezető Lehel HC együttesének, amely 11–3-as vereséget szenvedett a Vasas SC jégcentrumában.

Nagyon bekezdett a negyedik helyen tanyázó Vasas SC, amely négy perc játék után már két góllal vezetett. A 9. percben aztán Karda Norbert révén szépített a Lehel HC. Az egyenlítés helyett azonban a fővárosiak lőttek újabb három gólt, 5–2. Farkas Botond találatával egy picivel szorosabb lett a meccs. A folytatásban azonban a jó formában lévő hazai gárda valóságos gólesőt zúdított a berényiekre, 11–2-es állás után Rőczei Zsolt találata már nem osztott-szorzott, végül 11–3-mal ért véget a találkozó. A Lehel HC szombaton az Óbudai Hoki Akadémia legénységét fogadja az Andersen Liga bajnokságban.

Lehel HC, jégkorong, Andersen Liga
Ezúttal semmi sem sikerült a kék-mezes Lehel HC csapatának.
Fotó: Pesti József/ MW-archív

– Először is szeretnék gratulálni a Vasas csapatának – kezdte értékelését Rusznyák Szilárd, a jászberényi együttes edzője. – Az elmúlt héten végig arról beszéltünk, hogy jó csapat ellen lépünk majd jégre hétvégén, és ehhez többet kell nyújtanunk, mint általában. A Vasas a mérkőzés elején gyorsan betalált és onnantól kezdve mindent megtett azért, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretné. Taktikailag fegyelmezetlenek voltunk, amit kegyetlenül megbüntetett az ellenfelünk. Tudtam, hogy eljön ez a pillanat, hogy vereséget szenvedünk. Sajnos vannak ilyen napok és meccsek, amikor semmi sem sikerül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában