Vízilabda

2025.01.16. 17:49

Szétlövéssel győzte le az olimpiai bajnokot a magyar válogatott

A vízilabda-világkupa selejtezőjének harmadik fordulójában a magyar női válogatott büntetőpárbajt követően legyőzte az olimpiai bajnoki címvédő spanyol csapatot a görögországi Alexandrúpoliban zajló tornán.

Alaposan megfiatalított női válogatottunk a selejtező első fordulójában négy góllal kikapott a házigazda görögöktől, majd az ugyancsak átszabott kerettel medencébe szálló amerikai együttest 12–7-re verte meg.

Tiba Panna, női válogatott, vízilabda, világkupa-selejtező
Tiba Panna (labdával) két góllal segítette a női válogatottunkat 
Fotó: mvlsz.hu

– Még nagyon az út elején járunk, van időnk dolgozni ezen, így ezt a győzelmet sem értékeljük túl, ettől függetlenül jól esik, hogy megvan az első siker. Megyünk tovább, és nincs változás, a saját játékunkkal kell foglalkozunk a következő huszonnégy órában, fejlődni egyénileg és csapatjátékban is, bár ettől még a csütörtöki is ugyanolyan tesztnap lesz, mint a szerdai és a keddi volt – nyilatkozta az amerikaiak elleni meccs után a szolnoki kötődésű szövetségi kapitány, Cseh Sándor.

A mieink ellenfele tehát a tornán mindkét mérkőzését magabiztosan nyerő spanyol csapat volt csütörtök délután. Az ibériai együttes nyolc olyan vízipólós hölggyel állt fel, akik öt hónappal ezelőtt a dobogó tetején álltak a párizsi olimpia döntőjét követően. A mérkőzés előtt Cseh Sándor szövetségi kapitány merész húzásra szánta el magát, nem nevezte a meccskeretbe Leimeter Dórát és Keszthelyi Ritát.

MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 14–14 (3–3, 4–3, 3–4, 4–4) – szétlövéssel: 4–3

Alexandrupoli, 100 néző. V.: Schwartz (izraeli), Nicolosi (olasz).

MAGYARORSZÁG: Maczkó – HAJDÚ K. 5, Rybanska, Dobi 1, DÖMSÖDI, FARAGÓ 2, BAKSA V.2. Csere: Neszmély (kapus), Sümegi 1, Aubéli, TIBA 2, VARRÓ 1, Peresztegi-Nagy, Pogonyi. Szövetségi kapitány: Cseh Sándor.

SPANYOLORSZÁG: Terré – Guiral, Crespí, E. RUÍZ 6, LEITÓN 2, ORTÍZ 3, Pérez. Csere: Jiménez (kapus), Prats 2, Camus, Piralkova, Claveria, Munoz, Moreno 1. Szövetségi kapitány: Jordi Valls.

Gól – emberelőnyből: 11/8, ill. 8/5.

Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1.

Jól kezdtek a mieink, Faragó Kamilla szép góljával szerezték meg a vezetést. Hamar egalizált az ellenfél, és innentől fej-fej mellett haladtak a felek. Csapatunk fiataljai, Baksa Vanda, Sümegi Nóra, vagy említhetnénk még a gólerősen játszó Hajdú Katát nem ijedtek meg a saját árnyékuktól, és ami a legnagyobb pozitívum, hogy nagyhírű vetélytársuktól sem. Az első félidő végén 5–6-os állást mutatott az eredményjelző, Maczkó Lilla kapus sokadik bravúrja után előbb Varró Eszter centerből egyenlített, majd egy gyors lefordulás után Hajdú is betalált, 7–6.

Az utolsó pillanatig küzdött női válogatottunk

A fordulást követően úgy tűnt, hogy a spanyolok átveszik az irányítást, hiszen az egyenlítés után megszerezték a vezetést, de hölgyeink résen voltak, nem engedték megszökni az ibériai együttest. A záró felvonás 10–10-es állásról indult, és akik azt gondolták, hogy spanyolok erősítenek és állva hagyják csapatunkat, azok tévedtek. Tiba Panna lövésével már kettővel vezetett csapatunk, ám 13–11-es állást követően sokadszorra is egyenlített az ellenfél. Tizenhat másodperccel a vége előtt Hajdú értékesített egy ember fórt, de az olimpiai bajnok Elena Ruíz hatodik találatával a dudaszó pillanatában egalizáltak a spanyolok, 14–14.

Így következhetett a büntetőpárbaj, az első négylövés után 3-3-ra állt a csata, a végén a spanyolok újra hibáztak, Dobi Dorina gólja pedig magyar csapat javára döntötte el az izgalmas összecsapást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában