2025.01.19. 12:50
Oliver Vidin szerint kritikus pont volt a második félidő eleje a Falco ellen
Nem sikerült a bravúr a kupában. A Szolnoki Olajbányász ugyanis kikapott szombaton este a Falco KC vendégeként a Magyar Kupa negyeddöntőjében, így véget ért számára a sorozat. A Tisza-partiaktól Oliver Vidin és Bojan Szubotics értékelt.
A Zsíros Tibor Férfi Magyar Kupa negyeddöntőjében a Szolnoki Olajbányász 85–76-ra kikapott a Falco KC csapatától, így nem jutott be kaposvári négyes döntőbe. A találkozó után a hazaiaktól Milos Konakov vezetőedző mellett Perl Zoltán értékelt, míg a szolnokiak részéről Oliver Vidin és Bojan Szubotics osztotta meg gondolatait.

Fotó: Mészáros János
Oliver Vidin szerint Lukács Norbert kiesése jelentette a fordulópontot
Milos Konakov, a Falco vezetőedzője: – Szeretnék gratulálni a fiúknak a győzelemhez. Klasszikus kupameccs volt, ahol 40 perced van, hogy jobb legyél, hiszen nincsen javítási lehetőség. Az első félidőben több támadólepattanót is szedett a Szolnok, amit a második 20 percben tudtunk limitálni. Második félidőben jobban játszottunk, jobban védekeztünk, ami ritmust adott a támadásnak. Sokkal jobban koncentráltunk, ami meghozta a gyümölcsét. Igazából rövid pihenő következik, hiszen kedden fontos mérkőzés vár ránk, a legjobb 16-ért küzdünk a Bajnokok Ligájában. Szeretném megköszönni a szurkolást, nagyon sok energiát adtak, át tudtak minket lendíteni a holtponton. Az a legfontosabb hogy a négyes döntőben ott tudunk lenni!
Oliver Vidin, az Olajbányász vezetőedzője: – Nagyon jó mérkőzés volt, a második félidő eleje volt a kritikus pont számunkra, ott kidőlt Lukács Norbi, akinek fontos feladata volt védekezésben. Négy pont volt a különbség mielőtt kidőlt, és akkor tudott ellépni a Falco. Összességében elégedettek lehetünk, mert egy jó meccset játszottunk, nálunk fontos hogyha egy ember is kiesik a rotációból, de ezen javítunk. Nagyon jó hangulat volt az arénában, mindkét csapat élvezhette a meccset!
Perl Zoltán, a Falco játékosa: – Látszott, hogy a csapat fáradtabban mozgott ezúttal a meccsen, hiszen szerdán volt egy elég kemény mérkőzésünk. A győzelem és a továbbjutás volt a legfontosabb. Úgy érzem, hogy a harmadik negyedben összeállt a védekezésünk és az hozta meg a győzelmet. Kemény meccs volt ez is, de kedden a szezon legfontosabb meccse jön.
Bojan Subotics, az Olajbányász játékosa: – Először is mondhatom, hogy nem volt szerencsénk a sorsolásnál, hiszen a Falcót kaptuk, amely egy nagyon jó csapat. A szombathelyiek épp a top 16-ért játszanak a BL-ben, amihez sok sikert kívánok, jó meccset tudtunk ellenük játszani. Számunkra a következő mérkőzés a Sopron ellen lesz, de még egy meccs – az alapszakasz végén – még biztosan vár ránk a Falco ellen. Remélem, ott még jobb eredményt tudunk elérni.