2025.01.14. 16:20
Győzelmével ismét élre állt a Tiszaföldvár SE
Hétfőn pótolta decemberből, az NB II. Keleti csoportjának 11. fordulójából elhalasztott mérkőzését a Tiszaföldvár SE a Nyírség FC ellen.
A Tiszaföldvár SE hétfőn pótolta a decemberben elhalasztott meccsét a futsal NB II. Keleti csoportjában. A 11. forduló többi eredményének tudatában pedig úgy léptek pályára, hogy ha győznek az utolsó előtti helyen álló Nyírség FC ellen, akkor az élre állhatnak.

Fotó: Pesti József/ MW-archív
A TiSE játékosai számára sok kihagyás nem volt az idő alatt, amíg nem rendeztek bajnoki meccset, hiszen több teremtornán is részt vettek, azonban azokon eggyel több ember lehetett a pályán, és más labdával is játszottak. Kellett idő emiatt, mire felvették a futsal ritmusát, de jó játékkal rukkolt elő a Tiszaföldvár. Szervezett, stabil volt az együttes védekezése, emellett pedig kreatív támadásokat is vezettek, melynek következményeképp már az első félidőben megszerezték a vezetést Hevesi-Tóth Tamás két találatának köszönhetően, 2–1. A fordulás után Hevesi-Tóth ismét betalált, majd az i-re a pontot Ficsor Richárd tette fel, mellyel kialakult a 4–1-es végeredmény. A földváriak pedig átvették a vezetést a Maglód csapatától, amelyet a következő fordulóban, január 20-án látnak majd vendégül a Homoki Sportcsarnokban.
Tiszaföldvár SE–Nyírség FC 4–1 (2–1)
Tiszaföldvár, vezette: Borbás Bottyán Aurél (dr. Tapodi P., Aczél T.)
Tiszaföldvár: Sándor B. – Ficsor, Balla, Székely D., Hevesi-Tóth. Csere: Császár (kapus), Pintér V., Volyák, Vincze P., Benedek Zs., Szabó T., Bozsó, Kasik. Edző: Bozsó László.
Gólszerzők: Hevesi-Tóth (8., 14., 32.), Ficsor (40.), ill. Haller (17.).
Bozsó László: – Csalóka a Nyírség FC helyezése a tabellán, hiszen jó játékosokból áll a csapatuk. Emiatt figyelnünk és koncentrálnunk kellett végig a találkozón, az egy hónapos szünet után meg főleg. A védekezésünk szervezett volt, emellett pedig kreatív támadásokat vezettünk és szebbnél szebb gólokat lőttünk, amellyel megszereztük a 2025-ös esztendő első győzelmét, ami miatt nagyon örülünk.
A 11. forduló további eredményei: Gyöngyös–NNC Frogs 3–4, Dunakeszi–Kazincbarcika 14–4, MEAFC–Kincsem Futsal 4–4, Maglód–Csenger 3–6.
A bajnokság állása: 1. Tiszaföldvár 23 pont, 2. Maglód 21, 3. Dunakeszi 20, 4. Csenge 20, 5. Kincsem Futsal 20, 6. Kazincbarcika 18, 7. NNC Frogs 14, 8. Gyöngyös 11, 9. Nyírség 9, 10. MEAFC 1 pont.