2025.02.01. 14:53
Sportlegendák jártak Túrkevén – Erdei Zsolt "Madár" is részt vett az új edzőterem megnyitásán
Egy új sportközpont születése mindig különleges pillanat, de amikor legendás bajnokok is jelen vannak, az már történelem. A Túrkeve Küzdősport Egyesület edzőtermének megnyitóján a helyi sportélet új lendületet kapott. Erdei Zsolt is ott volt, és nem csak megosztotta gondolatait a fiatal tehetségek lehetőségeiről, hanem a küzdősportok közösségépítő erejéről is beszélt.
A sport történelem egyik felejthetetlen pillanata zajlott Túrkevén, amikor a helyi Küzdősport Egyesület megnyitotta saját edzőtermét. Az eseményen olyan legendák vettek részt, mint Kovács István „Kokó”, olimpiai bajnok, világbajnok ökölvívó, és Erdei Zsolt „Madár”, egykori profi világbajnok és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke. Az új létesítmény reményt ad arra, hogy erről a kistelepülésről is olyan bajnokok kerülhetnek ki, akik a nemzetközi ökölvívás világában is sikereket érnek el. Az edzőterem megnyitásában nagyon fontos szerepet játszott Jóni Máté a Túrkeve Küzdősport Egyesület alelnöke, többszörös K-1 világbajnok. A hivatalos megnyitón meghatódva beszélt arról, hogy az új edzőterem gyerekkori álma megvalósulása. Az edzőterem nemcsak a sportolók felkészülését szolgálja, hanem közösségi térként is működik, ahol a fiatalok helyet találhatnak maguknak.

Fotó: Beküldött / Forrás: Túrkeve Küzdősport Egyesület
És hogyan nyilatkozott Erdei Zsolt "Madár": "Amit Túrkevén láttam, az egy csiszolatlan gyémánt"
Mitől lesz valaki igazi bajnok? Hogyan segíthet egy kisvárosi edzőterem, hogy a csiszolatlan gyémántok a világ élvonalába kerüljenek? Milyen kihívásokkal néz szembe egy ökölvívóedző nap mint nap?
Ezekre a kérdésekre is választ kapnak legújabb podcast epizódunkban, ahol vendégünk Erdei Zsolt „Madár”, egykori profi világbajnok, edző és a magyar ökölvívás ikonja.
- Miért fontos a harcművészek közti összetartás?
- Hogyan alakult ki kapcsolata Jóni Mátéval, az egyesület vezetőjével?
- Mit gondol Erdei Zsolt a tűrkevén megnyitott új edzőteremről?
- Miért lett népszerűbb az ökölvívás az elmúlt években?
- Miért jelent komoly kihívást egy ilyen terem fenntartása?
És ami talán a legfontosabb. Hogyan segíthet a boksz az élet más területein is?
Ne hagyja ki ezt az inspiráló beszélgetést! Tartson velünk, és merítsen motivációt Erdei Zsolt tapasztalataiból és elhivatottságából!
Szoljon podcast
- Gázálarc, ordító tisztek és laktanyai humor – egy sorkatona visszaemlékezése
- A drónok titkai: hogyan tartsd be a szabályokat és kerüld el a bírságot?
- Hogyan találkozik a művészet a mesterséges intelligenciával? Ezt is megtudhatja podcastünkből!
- Pardi Norbert Szolnokon árulta el, milyen volt az együttműködése Karikó Katalinnal
- A szolnoki bicikliseknek is feladja a leckét a zebrán közlekedés