Gyorskorcsolya

2025.02.14. 07:00

Remekeltek a berényi korcsolyázók a IX. Jász Kupán – galériával

Immár kilencedik alkalommal rendezték meg Jászberényben, a Jász Kupa elnevezésű rövidpályás gyorskorcsolya viadalt, amelyen a magyar utánpótlás legjobbjai indultak. Köztük voltak a Jászberényi SE fiataljai, akik egyéniben és váltóban is érmeket és értékes helyezéseket szereztek a kétnapos seregszemlén.

A mostani Jász Kupa versenyen tizennyolc egyesület 184 versenyzője indult a helyi jégcsarnokban. Az egyik legnagyobb utánpótlásversenyről van szó, amelyen két nap alatt számtalan futamot rendeztek, a fiúknál és lányoknál minden korcsoportban három távot – rövid, közép, hosszú – kellett teljesíteni. A legjobb korisokat távonként és összetettben is díjazták. A Jászberényi SE csapata ezúttal is kitett magáért, hiszen egyéniben és csapatban távonként és összetettben is többen végeztek dobogós helyen. Közülük különösen kiemelkedett Hodos Bianka, Gazsi Noémi szereplése, hiszen ők mindegyik egyéni távot megnyerték, így értelemszerűen az összetettben is az élen végeztek. Sőt Noémi a váltóban aranyérmet, míg Bianka ezüstérmet könyvelhetett el. A fiúk közül pedig Boros Bence bizonyult a legeredményesebb jászberényi versenyzőnek.

Jász Kupa, Jászberényi SE, gyorskorcsolya
Közel kétszázan indultak az idei Jász Kupa versenyen
Fotó: Pesti József/ MW-archív

Azt tudni kell, hogy Jászberényben komoly hagyománya van rövidpályás gyorskorcsolyának, hiszen Darázs Rózsa, Huszár Erika, Nagy Mariann és Darázs Péter világversenyeken képviselték a magyar színeket. Közülük Huszár Erika negyedik volt a 2006-os torinói téli olimpia 1500 méteres fináléjában, emellett Darázs Rózsával egyetemben váltóban olimpiai ötödik helyet és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.
Klubtársuk, Nagy Mariann is olimpiai és Eb-induló volt. Darázs Péter pedig két olimpián is jégre lépett és ugyancsak Európa-bajnoki érmekkel dicsekedhet. Mindannyian Belovai József edző tanítványai, a mester szerencsére ma is aktív, versenyzői is korcsolyacipőt húztak a jászberényi versenyen.

A Jászberényi SE versenyzőinek pontszerző eredményei a IX. Jász Kupa versenyen

A nevek után a rövid-, a közép és a hosszútávon elért helyezést, valamint az összetett eredményeket közöljük.

Egyéni verseny: 

Hodos Bianka (1-1-1), összetett: 1. hely. 

Gazsi Noémi (1-1-1), összetett 1. hely. 

Boros Bence (2-5-2), összetett: 2. hely. 

Taczman Míra (2-3-2), összetett: 2. hely. 

Boros Blanka (3-3-3), összetett: 3. hely. 

Kecskés Zoé Izabella (2-4-4), összetett: 3. hely. 

Szabó Jázmin (3-2-3), összetett: 3. hely. 

Ali Emili (7-5-3), összetett: 4. hely. 

Marinka Tóth Anna (6-10-5), összetett: 5. hely. 

Gonda Gergő (2-6-3), összetett: 5. hely. 

György Míra (7-3-6), összetett: 5. hely. 

Földi Dávid (3-5-7), összetett: 6. hely. 

Kovács Lili (4-6-5), összetett: 6. hely. 

Molnár Kata (6-7-21), összetett: 7. hely. 

Kármán Nagy Domonkos (4-10-9), összetett: 7 hely. 

Szűcs Janka (4-5-7), összetett: 8. hely.

Váltók: 

E-F-lány: 2. hely: Molnár Kata, Koczka Sára, Hodos Bianka.

C-D-leányok: 1. Gazsi Noémi, Taczman Míra, Szabó Jázmin, 2. György Míra, Szűcs Janka, Szabó Janka.

C-D fiúk: 2. Gonda Gergő, Boros Bence, Kármán Nagy Domonkos.

Edzők: Belovai József, Cseh Liliána és Szász Attila.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában