Jégkorong

2025.03.11. 17:30

A legjobb négy közé jutott a Lehel HC – galériával

A jászberényiek hatgólos győzelmet arattak a MAC Ikonok ellen. A Lehel HC sikerének köszönhetően pedig továbbjutott az Andersen Liga rájátszásának elődöntőjébe.

A Lehel HC az Andersen Liga rájátszásának negyeddöntőjében az első meccsen hosszabbítás után legyőzte a MAC Ikonok csapatát, így egy győzelemre került a továbbjutástól, amit pénteken vívhatott ki hazai pályán. 

Lehel HC
Pinczés Olivér (jobbra fent)  a Lehel HC második találatának szerzője
Fotó: Pesti József

Az első harmad után már 4–1-re vezettek a berényiek, a második játékrészben tovább növelték az előnyt, a harmadik felvonásban pedig kialakították is uralták a 8–2-es végeredményt, ezzel megnyerte a Lehel HC második meccset is a negyeddöntőben, ami a továbbjutásukat jelentette.

Lehel HC–MAC Ikonok 8–2 (4–1, 3–1, 1–0)

Gólszerzők: Görbe (5., 25.), Pinczés (13.), Fazakas E. (15.), Nyika (15.), Popov (33.), Borbát (35.), Martinov (43.), ill. Inglis (10., 27.)

– Mindkét mérkőzés nehéz volt valamilyen szinten– mondta Rusznyák Szilárd a Lehel HC vezetőedzője. – Az első meccsen nagyon jól játszott az ellenfelünk, és nagyon meg kellett szenvednünk a győzelemért, de a csapatmunka meghozta a hatását. A srácok profi módon jöttek a meccsre,  kizárták a külső tényezőket, ennek köszönhető, hogy úgy kezdtük a meccset, mintha semmi nem történt volna.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában