Röplabda

2025.03.19. 10:00

Mindkét meccsén simán kikapott a Jászsági RK

Vasárnap a női NB II. alsóházi rájátszásának Közép csoportjában a Jászsági RK két mérkőzést is elveszített a Salgótarjánnal szemben.

A női röplabda NB II. alsóházi rájátszásának Közép csoportjában a Jászsági RK két mérkőzésre látta vendégül a Salgótarján együttesét. A JRK annak ellenére, hogy hazai pályán fogadta nógrádi ellenfelét, csak éppenhogy ki tudott állni hat játékossal. 

Jászsági RK, röplabda
A kék mezes Jászsági RK egy szettet sem tudott nyerni a Salgótarján elleni két meccse alatt
Fotó: Pesti József

Az első meccs nem kezdődött jól, az első szettben a jászságiak hét pontig jutottak, ezt követően viszont már jobban megszorongatták az SBTC-t, de szettgyőzelemig nem jutottak, 3:0 (7, 20, 22). A második találkozón szorosan kezdődött, de játszmát ekkor sem tudott nyerni a JRK, így 3:0-ra (30, 21, 19) nyert a második összecsapáson is a Salgótarján.  A Jászsági RK ezzel pedig három meccs után három vereséggel áll a rájátszásban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában