2025.03.20. 10:00
Nehéz folytatás vár csapatainkra a kézilabda NB II.-ben
E hétvégén a kézilabda bajnokság harmadik vonalában is folytatódnak a küzdelmek. A Dél-keleti csoportban is felső- és alsóházra oszlik a mezőny, az előbbiek között három, míg az utóbbiaknál két vármegyei csapatunk lesz érdekelt. A felsőházban a Székács KE éremesélyei elszálltak
Hétvégén a kézilabda NB II.-ben is elkezdődik a rájátszás. A Dél-keleti csoportban a csapatokat felső- és alsóházba sorolják, és az előbbiben három (Székács KE, a Mezőtúri AFC és Túrkevei VSE) míg az utóbbiban két (Szolnoki KCSE, Kunszentmárton KSK) vármegyei együttesünk szerepel.

Fotó: Nagy Balázs
Felsőház
Mezőtúri AFC-Syngenta
Vármegyénk együttesei közül az elmúlt évadban ezüstérmes Mezőtúri az ötödik helyről várja a folytatást. – Lehetne több pontunk, végezhettünk volna előrébb is az alapszakaszban, de ezen már kár keseregni – mondta lapunknak Csizmadia Tamás, a Mezőtúr edzője. – Sűrű a mezőny, az első PLER-rel szemben három, míg második Üllő mögött mindössze kettő pont hátrányunk. Nem kevesebb, mint nyolc forduló hátra, tehát még semmi nincs lefutva. Igyekeztünk az elmúlt három hetet is tartalmasan eltölteni. Vasárnap Lajosmizsén kezdünk, ahol győzelemmel akarunk rajtolni.
GÉF-PRO Székács KE
Törökszentmiklós csapatánál még szezon előtt a bajnoki cím megszerzését, és ezzel együtt a feljutást tűzték ki célul. A naptári év végén azonban kulcsjátékosok távoztak soraikból. Azóta alig nyertek meccset. – Nem rózsás a helyzetünk, nincsenek vérmes reményeink a folytatásra. Azért nem adjuk fel, igyekezni fogunk, még nyolc mérkőzés van hátra. Szombaton az Újkígyóst fogadjuk, három kettős igazolással játszó embererünkre nem számíthatunk, ennek ellenére is bízunk a jó eredményben.
A Túrkevei VSE
A kevi legénység kellemes meglepetésre kiharcolta a felsőházba jutást. A rutinos edző, Patocskai László amondó, hogy nem szeretnének megállni. – Az alapvető célkitűzésünk az volt, hogy maradjunk benn az NB II-ben – kezdte a szakember. – Ezt teljesítettük, de mondtam a fiúknak, hogy ne elégedjünk meg ennyivel. Mutassuk meg különösen hazai pályán, hogy nem a véletlen műve volt, hogy idáig eljutottunk. Vasárnap a listavezető PLER otthonában is egy jó meccset akarunk játszani.
A felsőház állása: 1. PLER BP U21 9 pont, 2. Üllői KSE 8, 3. Orosháza 7, 4. Újkígyós 7, 5. Mezőtúr 6, 6. Székács 4, 7. Túrkeve 4, 8. Mizse KC 3 pont.
Alsóház
Szolnoki KCSE
A szolnoki együttes mindössze két ponttal a tarsolyában várja a folytatást. Vitális Sándor klubelnök azt mondta lapunknak: – Alaposan elszúrtuk az alapszakaszt, nem erre számítottunk. Igaz, menetközben sérülések és betegségek mellett munkahelyi, valamint tanulmányi elfoglaltságok miatt szinte egyszer sem tudtunk komplett csapattal felállni. Fiataljaink szeretnek dolgozni, de még rutintalanok. Mind ezek miatt sokszor a végjátékban veszítettük el a mérkőzéseket. Nincs más hátra, mindent meg kell tennünk a felzárkózásért, a bennmaradásért. Szombaton négy pontos meccset fogunk játszani egyik riválisunk, a Békéscsaba otthonában.
UniTurn Kunszentmárton
A csapat újoncként kezdte a bajnoki szezont. Elvileg két pontot szereztek az alapszakaszban, mivel az ifjúsági csapatuk többször nem tudott teljes létszámban kiállni, ezért az MKSZ illetékes bizottsága két pontot levont felnőttektől. A többi klubot megelőzve a kunszentiek már a múlt vasárnap pályára léptek, hazai pályán játszva,, nagy csatában vereséget szenvedtek a Békéscsaba gárdájától.
UniTurn Kunszentmárton KSK–Békéscsaba DKSE 37–41 (19–21)
Kunszentmárton, 50 néző. V.: Herceg U., Piller T.
Kunszentmárton: Boróczky, Széll – Kányik 6, Csiki 2, Gercsó 9 (4), Szabó Á. 2, Tóth Á. 3, Polovics 6, Szabó K. 7, Kis B. 2, Juhász K., Czető, Csöndes. Edző: Ignácz Vilmos.
Az alsóház állása: 1. Kecskemét 11 pont, 2. Kiskunmajsa 9, 3. Berettyó 8, 4. Makó 7, 5. Békéscsaba 6, 6. Kondoros 5, 7. Szolnok 2, 8. Kunszentmárton 0 pont.