Vízilabda

2025.03.05. 07:00

Kötelező a győzelem a Dózsa számára

Nincs megállás, háromnaponta játszanak a csapatok márciusban az élvonalbeli bajnokságban. A 22. fordulóban a Szolnoki Dózsa Praktiker szerdán 18 órától a Debrecen együttesét fogadja a tiszaligeti Vízilabda Arénában.

Már csak öt forduló van hátra az OB I.-es bajnokság alapszakaszából. Ebből kétszer hazai pályán három alkalommal viszont idegenben szerepel a szolnoki legénység, amely nem titkoltan a legjobb négy közé vágyik. A március 29-ig tartó alapszakaszban a Szolnoki Dózsa következő ellenfele a kiesés ellen küzdő debreceni együttes lesz szerda este, amelyiket 19–8-ra verték a nagyerdei uszodában.

Szolnoki Dózsa, Zerinváry Lóránd, vízilabda
Zerinváry Lóránd (labdával) jó játékára szüksége lesz a Szolnoki Dózsa csapatának a Debrecen ellen
Fotó: Nagy Balázs

OB I., 22. forduló

Szolnoki Dózsa Praktiker–DVSE-Master Good

Szerda, 18.00

– Nehéz meccsek előtt állunk, egyelőre csak a Debrecennel szembenire koncentrálunk – mondta Hangay Zoltán, a szolnokiak edzője. – Vasárnap délután amolyan közösségépítő programon a Szigligeti Színházban jártunk, ahol nagyon jól szórakoztunk. Hétfő óta készülünk a folytatásra. A debreceniek is minden meccsen küzdenek, hajtanak, nem akarnak kiesni, vagy osztályozót játszani. Ezért igazoltak a hetekben, két légiósuk mellé a horvát Maroje Gluhaic a Mladost Zagreb együttesétől érkezett soraikba . Nálunk többen is betegséggel bajlódnak, reméljük, tudják vállalni játékot. Cseh Maxim sajnos egy meccses eltiltását tölti szerda este. Most egy kicsit fáradt a társaság, hiszen 38 tétmérkőzést vívtunk szeptember óta. Nincs mese menni kell tovább. Bárhogyan is állunk fel, nem hibázhatunk, kötelező a győzelem a Debrecen ellen.

További párosítások: Eger–Szentes Szeged–PVSK, Bp. Honvéd–Vasas, 19.00, Miskolc–FTC, Kaposvár–UVSE, 19.30, BVSC–OSC (Tv: M4 Sport), 20.15.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában