2025.03.21. 10:00
A sereghajtót fogadja a Dózsa
Az alapszakasz utolsó hazai meccsét a Pécs ellen játssza a Szolnoki Dózsa Praktiker csapata, szombaton 16 órától a tiszaligeti Vízilabda Arénában.
A héten ismét kupanagyüzem volt az öreg kontinensen. A Bajnokok Ligájában simán nyert Nagyváradon 18–7-re és továbbra is veretlen a Ferencváros gárdája, amely a százszázalékos mérleggel teljesített első szakasz után a negyeddöntős kör harmadik fordulóját követően is hibátlanul áll élen az A jelű négyesben. A címvédő zöld-fehérek hamar eldöntötték a meccset, hiszen második negyed elején már 7–1-re is vezettek. A folytatásban már csak a különbség volt a kérdés a lelkes partiumi csapat ellen, amelyben két volt szolnoki játékos, Belényesi Dávid és Tiberiu Negrean is helyet kapott. A másik, vagyis B csoportot pedig az egykori Szolnoki Dózsa-játékos és edző, Zsivko Gocics által irányított Novi Beograd együttese vezeti. g

Fotó: Nagy Balázs
Visszatérve a honi bajnokságra az alapszakasz utolsó előtti fordulóját rendezik meg a hétvégén. A szolnoki legénység a harmadik helyről várja az osztályozó pozícióban szerénykedő pécsi csapatot. A vendégek sorsolása nem könnyű, hiszen a szolnoki fellépésük után a jövő szombaton a négy közé igyekvő BVSC-t fogadják. Már nem tudják elkerülni az osztályozót, amelyen majd az alapszakasz 13. és 14. helyezettje playoutot játszik, a bennmaradáshoz három mérkőzést kell megnyerni, a párharc vesztese kiesik. Ennél a Szolnoki Dózsa jóval kedvezőbb és kényelmesebb helyzetben van, hiszen a hátralévő két találkozóján egyetlen pontot kell szereznie a legjobb négy közé jutáshoz.
Szolnoki Dózsa Prakiker–PVSK-Mecsek Füszért
Szombat 16.00
– Bár az osztályozót már nem tudja elkerülni a Pécs, biztos vagyok benne, hogy nem feltartott kézzel érkezik majd hozzánk – nyilatkozta lapunknak Hangay Zoltán, a Szolnok edzője. – Mint mindegyik meccsen, ezúttal sem adják ingyen a három pontot. Be akarjuk gyűjteni a huszadik győzelmünket is, nem akarjuk és nem is vesszük félvállról ellenfelünket. Jó és közönségszórakoztató játékkal akarjuk megajándékozni lelkes szurkolótáborunkat utolsó hazai alapszakaszbeli találkozónkon.