2025.03.29. 20:57
A negyeddöntőért hajtó NKA Pécs együttesét fogadja az Olaj
Immár a 24. fordulónál tart az élvonalbeli bajnokság mezőnye. Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász szombaton 18 órától az NKA Pécs legénységét fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban.
A hajrához érkeztek a csapatok a kosárlabda NB I.-ben, ami biztos, hogy alapszakaszgyőztes a Falco, második az Atomerőmű, harmadik pedig a Szolnoki Olajbányász. A további öt negyeddöntős helyért még hat alakulat is viaskodik. Köztük van az Olaj aktuális ellenfele, az NKA Pécs együttese, amely a nyolcadik pozícióból várja a szombati összecsapást.

Fotó: Mészáros János
– Nem várunk könnyű mérkőzést – mondta hírportálunknak Somogyi Ádám, az Olaj hátvédje. – Egyrészt a Pécs egy nagyon fizikális csapat, másrészt a nyolc közé jutásért harcolnak, számukra minden meccs döntő jelentőségű. Egyértelmű, hogy a győzelem reményében lépünk pályára. Ehhez azonban javulnunk kell támadásban, védekezésben pedig még stabilabbnak kell lennünk. Ha csapatként játszunk majd, akkor meglesz a győzelem. Már csak három forduló van hátra az alapszakaszból, megvan a harmadik helyünk, de fontosak számunkra a további találkozók is, jövő szombaton Zalaegerszegre utazunk, majd rá egy hétre a Falcót fogadjuk. Mindegyiket meg akarjuk nyerni, azért, hogy önbizalommal telve vágjunk majd neki a playoff küzdelmeinek.
NHSZ-Szolnoki Olajbányász–NKA Universitas Pécs
Szombat 18.00
További párosítások: Alba Fehérvár–Bp. Honvéd (pénteken este lapzártánk után ért véget). Szombat: ZTE KK–Falco KC (Tv: M4 Sport+), 14.45, PVSK–Sopron, Körmend–Oroszlány, Szedeák–Atomerőmű SE, 18.00. Vasárnap: Kecskemét–DEAC, 18.00.
A bajnokság állása: 1. Falco KC 1.000, 2. Atomerőmű SE 0.935, 3. Szolnoki Olajbányász 0.870, 4. ZTE KK 0.783, 5. DEAC 0.761, 6. Sopron 0.761, 7. Körmend 0.761, 8. NKA Pécs 0.750, 9. Alba Fehérvár 0.739, 10. Bp. Honvéd 0.674, 11. Oroszlány 0.652, 12. Kecskemét 30, 13. PVSK 0.591, 14. Szedeák 0.587.