2025.04.26. 10:00
Tévés meccset játszik a Dózsa
Vasas–Dózsa, a vízilabda rájátszás első mérkőzése szombaton 15:00-tól kezdődik a Komjádi uszodában. A Szolnoki Dózsa célja, hogy a Vasas elleni összecsapáson megszerezze az első győzelmet és esélyt adjon a döntőbe jutásra.
Közel egy hónap után a rájátszással folytatódnak a bajnoki küzdelmek. Az egyik elődöntőben FTC–BVSC, míg a másikban Vasas–Szolnoki Dózsa Praktiker párharcot rendeznek, utóbbi csata első felvonását szombaton 15 órától rendezik a Komjádi uszodában, ahol ott lesznek M4 Sport+ kamerái is.

Fotó: Nagy Balázs
Vasas–Szolnoki Dózsa Praktiker
szombat 15.00 (M4 Sport+)
Elöljáróban annyit, hogy a honi rájátszást megelőzve a hét közben Bajnokok Ligája meccseket rendeztek. A középszakasz zárása előtt egy fordulóval kialakult a négyes döntő mezőnye. A B jelű négyesből címvédő Ferencváros csoportgyőztesként, míg a spanyol Barceloneta másodikként kvalifikálta magát az elődöntőbe. Az A csoportból az egykori szolnoki játékos és edző Zsivko Gocics által irányított szerb Novi Beograd mellett meglepetésre a francia Marseille legénysége harcolta a négy közé jutást, amelynek oszlopos tagja a Dózsa korábbi csapatkapitánya, Angyal Dániel. A Marseille azt a görög Olimpiakoszt előzte meg, amelyik egyik kulcsembere az a Zalánki Gergő, aki egykoron két évadon át is szerepelt Szolnokon.
A hazai bajnokságban tehát indul a rájátszás. A mostani állás szerint az alapszakaszban hibátlan Ferencvárosnak egy győzelem is elég a BVSC-vel szemben a döntőbe jutáshoz. A másik párban a tavalyi döntős Vasasnak is egy győzelmet kell szereznie a Szolnokkal szemben, míg az utóbbiak csak akkor lehetnek finalisták, ha kétszer nyernek az angyalföldiek ellen.
– Szinte végig dolgoztuk a közel egy hónapos bajnoki szünetet – újságolta hírportálunknak Hangay Zoltán, a Dózsa edzője. – Úgynevezett minialapozást tartottunk, közben kétkapus meccseket játszottunk a Szolnokon edzőtáborozó U20-as válogatottal. Mint tudjuk erős állományú, jó szerkezetű csapat a Vasas. A Magyar Kupában kétszer is legyőztük őket, a bajnokságban viszont kikaptunk tőlük a Tiszaligetben, a Komjádiban döntetlen lett a rendes játékidőben, az ötöspábajt viszont sikerült megnyerniük. Így nekik egy, nekünk viszont két győzelem kell a döntőbejutáshoz. A lényeg, hogy már napok óta már igyekszünk élesíteni a formánkat. Azon leszünk,, hogy a szombati tévésmeccsen is mutassuk meg a karakterünket, a végén tiszta lelkiismerettel szálljunk ki a medencéből, hogy mindent megtettünk a győzelemért.
További menetrend, szombat:
Elődöntő: FTC–BVSC, 19.30. Az 5–8.helyért: OSC–Kaposvár, Bp. Honvéd–Szeged, 19.00.
A 9–12. helyért: Eger–Miskolc, 12.00, Szentes–UVSE, 18.00.