Labdarúgás

2025.04.15. 20:18

„Ez arculcsapás!” – megszólalt a felnőtt csapat megszűnése kapcsán a MÁV FC ügyvezetője

Hatalmas visszhangja volt a Szolnoki MÁV FC Kft., valamint a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. tulajdonosi köre hétfői nyilvános közleményének. A társaságok vezetői arról számoltak be, hogy a városi közgyűlés által a korábban nyújtott támogatási mérték mintegy 5 százalékát szavazta meg a 2025-ös évre a felnőtt és az utánpótlás klubok működtetésére a testület a februári ülésén. Az ügyben a Szolnoki MÁV FC ügyvezetőjével beszélgettünk.

A kialakult helyzet miatt természetesen azonnal megkerestük Földi Sándort, a Szolnoki MÁV FC Kft., valamint a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. ügyvezető igazgatóját, aki készséggel válaszolt a kérdéseinkre.

Szolnoki MÁV FC
A Szolnoki MÁV FC utánpótlása elsősorban a tulajdonosok hozzáállása miatt biztosított, de a felnőttcsapat sorsa még nagyon kérdéses
Fotó: Nagy Balázs / Forrás: MW-Archív

A városnál rangon aluli a Szolnoki MÁV FC megítélése

Komolyan gondolják, hogy nem neveznek a következő szezonra felnőttcsapatot a Nemzeti Bajnokságban?

– Elöljáróban azt kell tudni, hogy a gazdasági társaságok az adott éves költségvetésüket mindig az azt megelőző esztendőben tervezik meg. Az év elején elfogadott városi költségvetésben számunkra meghatározott 5 millió forintos támogatás teljesen felborította a mi előretervezésünket. Tudni kell azt is, hogy korábban hozzávetőlegesen 60 és 90 millió forint körüli forrást biztosított a MÁV FC-nek és a MÁV UFC-nek az önkormányzat évente. Ez az összeg az alapműködésünknek csupán egy elenyésző része volt, de mi sohasem kuncsorogtunk a városvezetésnél többletjuttatásért, mert tisztában voltunk vele, hogy nem ez a sportág az elsődleges prioritás.

– Értjük az elsődlegességet a város legnépszerűbb, ugyancsak labdás sportága iránt, de azért nem fair a város által számukra biztosított 300 millió forint a nekünk szánt 5 millióval szemben. Előbbi összeg az önkormányzat sporttámogatásából, a másik pedig az önkormányzat száz százalékos tulajdonú cégétől kerül hozzájuk. Ennek az az üzenete, hogy „ti szűnjetek meg!”. 

Ez arculcsapás, ráadásul mindezzel veszélyeztetik közel 800 futballszerető gyermek sportolását. A most megszavazott 5 millió forintos támogatás mértékével szemben cégeink több mint kétszeres összeget fizetnek évente az önkormányzatnak bérleti díj és egyéb önkormányzati adók formájában.

Nagyon sok fiatal sportol az utánpótlásuknál. Velük mi lesz?

– Az utánpótlás számunkra lelkiismereti kérdés. Mi tulajdonosként és magánemberként sem engedhetjük meg azt, hogy megszűnjön a szolnoki és környékbeli gyermekek labdarúgása. Az utánpótlás folytatását biztosítjuk saját erőből.

– Az előző kérdéshez kapcsolódó az az ide vonatkozó válasz is, hogy mi nem óhajtunk vastag pénzt kérő, kivénhedt, sportpályafutását levezető hazai és külföldi futballistákat a felnőtt csapatunkhoz hozni. A Szolnoki MÁV FC 22 fős felnőtt keretéből csupán ketten vannak, akik nem saját nevelésűek, ráadásul a csapat mintegy 60 százaléka még mindig utánpótlás korú labdarúgó. A felnőtt-bajnokság mezőnyében a mi egyesületünk az, amelynek az önkormányzati támogatása a legalacsonyabb. Ha a tabellára nézünk, ezt is látnunk kell a klubunk szereplésében. Nem kizárólag ezeken a lelkes fiatalokon múlik, hogy a csapat jelenleg mélyen áll az NB III.-ban, inkább azon, hogy ilyen mélyen és ennyire méltatlanul bánik velünk és a sportággal a város.

– Amennyiben sem az önkormányzat, sem új támogató nem tud segítséget nyújtani, akkor a szolnoki felnőtt labdarúgás 115 év után megszűnik. Amennyiben rövid idő alatt sikerül megfelelő támogatókat találnunk, akkor újra gondolhatjuk a klubok céljait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában