Kosárlabda

2025.04.19. 07:00

Aki ma kimegy a tiszaligeti csarnokba, felejtsen el mindent, ami eddig történt

Szombaton megkezdődnek a férfi kosárlabda NB I. rájátszásának negyeddöntői: az alapszakaszt harmadik helyen záró NHSZ-Szolnoki Olajbányász a hatodik Egis Körmendet fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A két győzelmi mutatójában és kereterősségében is különböző csapat csatájában az egyik fél harmadik sikeréig tart a párharc, amelynek első felvonása 18 órakor kezdődik.

A férfi NB I. rájátszásában szombaton kezdődnek a negyeddöntő küzdelmei, az egyik fél harmadik győzeleméig tartó páros csata első fordulójában az NHSZ-Szolnoki Olajbányász az Egis Körmend csapatát este hat órától fogadja a Tiszaligeti Sportcsarnokban. A tisztánlátás kedvéért a második meccset jövő kedden Körmenden, a harmadikat pénteken Szolnokon, ha kell a negyediket április 28-án Körmenden, rá két napra az ötödiket ismét Szolnokon rendezik. Mint tudjuk a Rába-partiak 14 győzelemmel és 12 vereséggel a hatodik helyen zárták az alapszakaszt. Ebből kilencszer nyertek otthon, többek között az Olajt hosszabbítás után 103–101-re győzték le, idegenben viszont csak ötször diadalmaskodtak, nyolcszor kikaptak többek között 101–95-re a Tiszaligetben. 

szolnoki olajbányász
Pallai Tamásra (labdával) és a Szolnoki Olajbányászra kemény meccsek várnak.
Fotó: Nagy Balázs


NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Egis Körmend

Szombat 18.00.

Még annyit az idei szereplésükről, hogy a Magyar Kupában a döntőig meneteltek, ahol azonban 101–76-os vereséget szenvedtek a Falcótól. A héten annyi történt a házuk táján, Forray Gábor vezetőedző bejelentette, hogy családi okok miatt a szezon végén elhagyja a csapatot. Mint megtudtuk a szakember távozásának hátterében családi okok állnak.

Visszatérve a statisztikára, az Olaj 17 győzelemmel és 9 vereséggel tudta le az alapszakaszt, amelynek nem túl szép volt zárása, négy vereség sorozatban.

– Ami eddig történt azt magunk mögött kell hagynunk – mondta lapunknak Pallai Tamás, az Olaj csapatkapitánya. – A Körmend elleni párharccal egy új bajnokság kezdődik, és mint tudjuk a playoff egy más kávéház. Van bennünk bizonyítási vágy, két éve elveszítettük a negyeddöntőt a vasi csapattal szemben, idén pedig az egyik bajnokin maradtunk alul. Azt gondolom, hogy erősebb a keretünk, mint az övéké, ha a fontos pillanatokban jó döntéseket hozunk, akkor nem lehetnek problémáink. Nem lesz könnyű a párharc, amelyben mi akarjuk kiharcolni az elődöntőbe jutást.

További párosítások, szombat: Atomerőmű SE–Sopron, DEAC–ZTE KK, Falco KC–Alba Fehérvár, 18.00.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában