Röplabda

2025.04.16. 19:36

A bajnoki cím kapujában a Sportcentrum férfi röplabdacsapata

Több más sportághoz hasonlóan a röplabdában is javában tartanak a rájátszás küzdelmei. Vármegyénk férfi és női csapatai egyaránt érdekeltek voltak az NB II.-es bajnokság legutóbbi fordulójában.

A férfi bajnokságban listavezető Szolnoki Sportcentrum-SI legénysége, ezúttal Szombathelyen állt a háló elé.

Szolnoki sportcentrum
A Szolnoki Sportcentrumnak már csak egy győzelem kell a bajnoki címhez
Fotó: Pesti József/MW-archív

Első meccsüket az Egri Eszterházy SC csapatával vívták. Nem kevesebb, mint 115 percig tartott a csata, amit a szolnokiak 3:2-re nyertek meg. Az összecsapás hevességére jellemző, hogy a döntő szettben 20:18-ra diadalmaskodtak a Tisza-partiak.

A második találkozón a házigazda szombathelyi csapattal találkoztak Bodonyi Ákos vezetőedző tanítványai, az első játszma még nagy küzdelmet hozott, a folytatásban azonban kijött a felek közötti tudáskülönbség, végül 3:0-ra győztek. A Sportcentrum együttese: Reiner, Acsai, Kovács D., Timár, Bakos, Oláh R., Dudás, Csák, Dobozi, Mészáros M. és Szalaki összetételű kerettel szerepelt a meccseken.

– Összeszedetten, jól játszottak ellenfeleink, különösen az egri csapat – mondta lapunknak Bodonyi Ákos. – Bár a veretlenségünket megtartottuk, egy pici szépséghiba, hogy először a bajnokságban két szettet is elveszítettünk. Nem akarok magyarázkodni, egy nappal előtte ugyanez a csapat az NB I.-es U20-as bajnokságban két győztes találkozót is vívott Dágon, majd hazautaztunk, másnap reggel pedig már indultunk Szombathelyre. A lényeg, hogy továbbra is az élen állunk, már csak egy győzelmet kell szereznünk a bajnoki címhez, amit a május 10-i zárókörben gyűjthetünk be Egerben.

Nem termett babér a hölgyeknek

A női bajnokság felsőházi rájátszásában a listavezető Haladás VSE együttesét fogadták a szolnokiak. Végül ötszettes hatalmas, 106 perces csatában 3:2-re nyertek a vendégek. A Varga Zoltán–Bagyinka Csenge edzőpáros tanítványai: Szilágyi, Varga R., Schmölcz, Töreki, Nagy D., Bárdos. Csere: Szikszay és Urbán (liberók, Ballagó, Hegedűs, Hegyi, Tóth A. összeállításban játszottak. A hatodik helyen álló Tisza-parti lányok csütörtökön este az Emericus-BDSE vendégei lesznek a fővárosban.

Az alsóházi rájátszásban érdekelt Jászsági RK mindössze hat játékosból álló csapata – Lakatos, Hajós, Gardovic, Kun, Faragó, Vas – hazai pályán játszva csak a második szettben tudta megszorítani ellenfelét, így 3:0 arányú vereséget szenvedett. A sereghajtó Jászsági RK együttese legközelebb május 3-án Bonyhádon fog pályára lépni.

Az ugyancsak az alsóházban, de a Keleti csoportban szereplő Jászberény Volleyball Team együttese hazai környezetben 3:1-re kikapott a Miskolci VSC-től. Sándor Renáta vezetőedző tanítványai, ezúttal: Juhász V., Farkas V., Tóth F., Csiki, Vas, Nagy A. Csere: Tóth E. és Dobák (liberók), Varga Z., Sas, Nagy E., Kálmán A. összeállításban lépett pályára. Május 3-án a Nyíregyháza vendégei lesznek a csoportjukban negyedik helyen álló jászberényiek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában