2025.05.11. 20:23
Újabb karcagi lépés a cél felé
A tavaszi formák alapján kijelenthető, hogy újabb rangadó várt Varga Attila csapatára Cigándon. A hazai gárda szintén jó idényt futott a második félévben, így őket is nagyon komolyan kellett venni. A Karcag így tett és a szokásos fegyelmezett játékával ha nehezen, de behúzta ezt a mérkőzést is egy futballozni nem akaró csapat ellen. Győzelme után már csak két lépés választja el a bajnoki cím megnyerésétől a nagykunságiakat.
Három kemény mérkőzés elé néz még bajnokság befejezéséig a listavezető Karcag együttese. A tizenhét hete veretlen nagykunságiak immár a negyedik meccsüket nyerték meg zsinórban a múlt héten, de hasonlóan jól teljesített mostani vendéglátójuk, a Cigánd is. A pozitív sorozat mindkét gárdát feldobta, ám az első helyen álló Varga csapat továbbra is élvezni szeretné jelenlegi pozícióját, ehhez pedig újabb győzelemre volt szükségük.

Fotó: Maxim Studio
Bacsó-Beton Cigánd SE–Karcagi SE 0–1 (0–0)
Cigánd, 300 néző, vezette: Muhari Gergő (László I., Deme R.)
Karcag: Fedinisinec – Győri Á., Varga B. (Ádám F., a szünetben), Szűcs K., Fábián – Sághy, Györgye (Talpalló 86.) – Székely D., Girsik (Maruscsák, 90+1.), Szakács – Csörgő (Caba, 86.). Edző: Varga Attila.
Gólszerző: Csörgő (80.)
Várható volt, hogy nehéz dolga lesz a bajnoki címre törő Karcagnak Cigándon, de arra talán ők sem számítottak, hogy nem akar majd igazán futballozni az ellenfél. Az első félidőben ráadásul meg is könnyítette ellenfele dolgát a vendég gárda azzal, hogy lassan játszott és nem helyezte kellő nyomás alá a támadó harmadban a házigazdát. Ekkor még az utolsó passzokat többször is elrontotta a listavezető, a folytatásban azonban növelte az intenzitást Varga Attila együttese, aminek tíz perccel a találkozó lefújása előtt meglett az eredménye. Helyzetei és a játék képe alapján is teljesen megérdemelt vendég győzelem született.
Varga Attila: – A futball igazságtalansága lett volna, ha nem szerezzük meg a győzelmet. A hazaiak egyszerűen nem akartak futballozni, a kérdés csak az volt, hogy meg tudjuk e szerezni az első gólt, és hogy mikor. Utólag viszont már csak az a lényeg, hogy megvan az újabb három pont.