2025.06.17. 07:02
Nem termett babér a szolnokiaknak – galériával
Harminchetedik alkalommal rendezték meg Szolnokon a Kadi-emléktornát, amelyen ezúttal is több mint félszáz lábteniszező mérte össze tudását három különböző kategóriában, tíz város képviseletében. A helyi versenyzők ezúttal nem jutottak dobogóra, de sportszerűségből és színvonalból nem volt hiány a Kadi-kupa napján.
Ignácz Kálmán Kadi emléke talán örökké fennmarad, de nyolc éve biztosan él, ennyi ideje rendezik ugyanis névadója nélkül a róla elnevezett szolnoki lábtenisz tornát. A fenti megállapítást igazolja többek között a városi kispályás bajnokság egykori legendájának, Honos Istvánnak támogatása, aki Angliából tért haza az eseményre és kizárólag őmiatta támogatja több esztendeje személyes jelenléte mellett anyagilag is a rendezvényt. Rajta kívül több cég és magánszemély is hasonlóképp gondolkodott az idei, immár harminchetedik alkalommal lebonyolított Kadi-kupa tornával kapcsolatban.

Fotó: Mészáros János
Többek között a Szolnoki Sportcentrum is, hat teniszpályát bocsájtva a szervezők, illetve résztvevők rendelkezésére. Szükség is volt ennyire, hiszen tíz városból megközelítőleg hatvan lábteniszező érkezett a viadalra. A szokások szerint három számban mérték össze erejüket a versenyzők, a korábbi alkalmakhoz képest azonban változás volt, hogy a hagyományos és a profi kategóriában indulók nem nevezhettek a senioroknál, de fordítva sem. A legnehezebb számban (1/3, egy pattanó, három érintő) tíz, a másik nyílt megméretésen (1/2, egy pattanó, két érintő) tizenkettő, az öregfiúknál pedig tizenegy páros nevezett be. Utóbbiaknál országos bajnoki címet is ér az elsőség tavaly óta, bizonyára ezért is történhetett, hogy hatalmas küzdelemben dőlt el végül a kupa sorsa. Egyébként is kiegyenlített volt a mezőny itt, játékuk alapján több csapat is végezhetett volna az élen. Ez végül a Rácz László-Kiss Ferenc váci duónak sikerült, akik csak döntő szett után tudták elhódítani a serleget.
A két és három érintős kategóriában sem jutott ugyan az első három közé szolnoki versenyző, ám színvonalas mérkőzésekben, emócióban, és egymás iránti gesztusokban sem volt hiány. Az egyik szolnoki csapat játékosa például kimondottan sajnálta, hogy pont a másik helyi gárda ellen kezdett menni nekik a játék, elütve őket a négy közé jutástól. Fair play díjas megjegyzés volt Cziczás Sándortól, de ez a hozzáállás jellemezte az egész tornát is. A tavalyi egyéni világbajnok Fodor Ádám sem jutott be a legjobbak közé az 1/2-ben, ő viszont a három érintős játékban vigasztalódhat, ahol párjával már sikerült győznie. A nap legeredményesebb szereplője a Muszka, Lindner, Zana trió volt, akik az egyik számot megnyerték, a másikban pedig a dobogó harmadik fokára állhattak fel.
Kadi-kupa Szolnokon
Fotók: Mészáros JánosKadi-kupa végeredmény:
Két érintő (1/2): 1. Muszka Lóránd, Lindner Viktor, Zana Norbert (Budapest), 2. Rádl József, Beke Zsolt (Bpest), 3. Tamás Norbert, Krasznai Balázs (Pécs, Székesfehérvár)
Három érintő (1/3): 1. Fodor Ádám, Molnár Gábor (Bpest), 2. Lukács Leon, Sus Kameron (Bpest, utóbbi játékos különdíjban is részesült), 3. Muszka, Lindner, Zana (Bpest).
Seniorok: 1. Rácz László, Kiss Ferenc (Vác), 2. Nagy Tibor, Márki Ferenc (Szeged), 3. Fülep Gyula, Pál Zoltán (Eger, Százhalombatta).