Labdarúgás

2025.06.16. 18:00

A felnőtt csapattal ellentétben az utánpótlás jól működik a MÁV-nál

Bár a felnőttcsapat idényét csalódásként élhették meg a szurkolók, az utánpótlásban biztató eredmények születtek. A MÁV utánpótlás FC korosztályos együttesei több bajnokságban is helytálltak, és a fejlődésük folyamatos.

Tavaly nyáron újabb három évre hosszabbította meg a Magyar Labdarúgó Szövetség a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC tehetségközponti státuszát. A sok feladattal és kötelezettséggel járó kinevezés egyik legfontosabb pillére a különböző korosztályok szerepvállalása saját bajnokságaikban. A Tisza parti klub nagy pályán szereplő együttesei közül három is az akadémiák alatti úgynevezett alap csoportokba kapott besorolást idén, az ő teljesítményük különösen kiemelt jelentőséggel bír.

Szolnoki MÁV Utánpótlás FC
Sikeres évadot zártak a Szoolnoki Máv Utánpótlás FC  korosztályos együttesei
Fotó: Facebook / Szolnoki MÁV Utánpótlás FC

MÁV Utánpótlás FC 2024/2025

Országos U 14 Alap Kelet

Mondhatni, hogy az ismeretlenbe csöppent Antal Gábor csapata, hiszen a nagy pályás futballba kapcsolódásukkal egy, a korábbinál kevésbé ismert, tizennégy csapatos mezőnybe kaptak besorolást. A lebonyolítás szabályai szerint az első évben a legjobb hét együttes közé kellett kerülni ahhoz, hogy a következő szezonban is ezen a szinten folyathassák tovább. Ez sikerült is a gárdának, az elejétől kezdve magabiztosan szerepeltek és egy pillanatig sem volt kérdéses a helyük a mezőny első felében, végül az ötödik helyen zártak. Az őszi szezon befejeztével olyan dicsőség is érte együttesüket, hogy egyik legjobbjukkal, a házi góllövő lista vezetőjével Babella Milánnal a Puskás Akadémia előszerződést kötött, mely szerint idén nyáron csatlakozik hozzájuk. Végül a kontraktus úgy tűnik, hogy nem valósul meg, a fiatal játékos sorsa még bizonytalan.

Országos U 15 Alap

Az eggyel nagyobb korosztályban a gyerekek képzésén túl a legfontosabb feladat, hogy nem szabad kiesniük a bajnokságból. A tizenkét csapatból álló mezőnynek az utolsó helyen végzett tagja nem játszhat a következő idényben itt, de ez igazán a szolnoki fiatalokat nem veszélyeztette az idény során. Sulyok István edző a hatodik fordulóban vette át a gárda irányítását és e kilencedik helynél alább egyszer sem került, végül pedig a nyolcadikon zárt - az őszi tizenhárom pontot tizenöttel toldották meg tavasszal. A keretükben szinte alig történt változás az év során, örömteli tény volt, hogy gólfelelőseik, Szabó Botond és a Pelles fivérek, Áron és Ákos rendre helyet követeltek maguknak a felettük lévő korcsoport mérkőzésein is. Ők hárman egyébként csapatuk góljainak több mint kétharmadát szerezték, amellyel jelentős szerepet vállaltak saját közösségük ben. A csapat lejátszotta a tehetségközpont szabályai által előírt nemzetközi mérkőzéseket is, így semmi akadálya nincs már, hogy jövőre a nagyobbak között megismételjék, vagy akár felülmúlják idei szereplésüket.

Országos U 17 Alap

Nagyon erős mezőnybe, az akadémiák mögötti második vonalba kapott besorolást a MÁV tizenhét éves csapata. Itt is az utolsó helyet kellett elkerülni ahhoz, hogy a nyár végén induló szezonban - immár az U 19-ben - is ebben a bajnokságban focizzon a felnőttek közvetlen utánpótlása. Idén sokáig rezgett azért a léc, többen is felhagytak a játékkal, ezáltal létszám problémákkal is küzdött a társaság. Egészen a tizenhatodik fordulóig az utolsó helyen tanyázott az együttes, a bajnokság hajrájára azután megemberelték magukat. Négy meccset is megnyert a gárda, megkétszerezve ezzel pontjai számát és végül a tizenegyedik helyen végzett. További örömteli hír, hogy néhány játékosuk a felnőttek között is edzhetett már, Moldvay Csanád, Lázók Ruben, Hamenda László és testvére Levente több alkalommal az NB III-as felnőtt keret tagjai voltak.
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában