Labdarúgás

2025.06.13. 07:00

Egyelőre bizonytalan a jövő a TISE-nél

Újoncként is helytállt a Tiszaföldvár csapata a harmadosztályban, és a kilencedik helyen zárta az idényt. Az NB III Dél-Keleti csoportjában szereplő gárda bravúros győzelmeket aratott, de a klub jövője továbbra is bizonytalan az anyagi gondok miatt.

Újoncként vágott neki tavaly nyáron az NB III-nak, és komoly nehézségeket élt át a bajnokság elején a Tiszaföldvár csapata. A nyáron érkezett új edző, Erős Károly csak öt fordulón keresztül vezethette a rajtra éppen hogy összeálló csapatot, őt a klubbal már a szezon előtt is szemezgető Brlázs Gábor váltotta a kispadon. Vele azonnal pontot szerzett, majd megszerezte első győzelmét, tíz kör után pedig a kiesőzónából is elkerült a gárda. A folytatás még jobban sikerült: az addigi hat pontot harmincegy egységgel toldotta meg az együttes, és a kilencedik helyen zárta első idényét a harmadosztályban. 

nb iii
Brlázs Gábor vezetése alatt középcsapattá érett a Tiszaföldvár gárdája  az NB III-ban
Fotó: Nagy Balázs

Tiszaföldvár NB III. 

Nem sok jót ígért a nyári felkészülés első szakasza, hiszen nagyon nehezen állt össze a vármegyei bajnokság győztese. Kevés ideje volt az erősítésre, és újoncként több területen is rutintalannak számítottak a mezőnyben. Erős Károly edző próbált mindent elkövetni azért, hogy mihamarabb összegyúrja a csapatot, de az új igazolások miatt sokáig fizikálisan és játékban is messze állt még az elvárásoktól az a társaság, amely a bajnoki meccsek alatt próbált összeszokni.

Öt forduló után mindössze egy pontjuk volt, ezt pedig nem nézte tétlenül tovább a vezetőség, és edzőt váltott. Az a Brlázs Gábor vette át a csapat irányítását, aki már a nyáron is szóba került lehetséges vezetőként, ám akkor még meghiúsult a szerződéskötése.

Az új tréner vezetésével gyorsan kiegyenesedett a gárda: az ESMTK elleni idegenbeli döntetlennel köszönt be új csapatának Brlázs edző. Majd négy góllal legyőzték a Szolnokot, bravúros idegenbeli győzelmeket arattak, és mindössze három vereséget könyveltek el az ősz hátralévő szakaszában.

Milyen csapatot vett át hat forduló után?

– Fizikálisan jó állapotban lévőt örököltem, a játék dinamikáján kellett gyorsítanunk, és egy kicsit szerkezetileg változtatni. Az addigi kudarcok miatt elsősorban mentálisan volt rossz állapotban a társaság, de mivel többségüket korábbról ismertem már, és az eredmények is jöttek, elég hamar átestünk a nehézségeken.

Az elejétől fogva tudta, hogy ez a csapat többre hivatott, mint azt a kezdeti eredmények mutatták?

– Láttam a potenciált a csapatban, motivált volt mindenki, csak idő kérdése volt, hogy mikor jelentkezik ez eredményekben is – szerencsére ez elég gyorsan bekövetkezett.

Télen alig változtattak...

– Néhány játékos távozott: Varga Tamás Gyuláról, Mikó Vince pedig fiatalként érkezett hozzánk. Az első találkozók – öt meccsből három győzelem és két döntetlen –, de az egész tavaszi szezon bennünket igazolt, hiszen több fordulóval a vége előtt bebiztosítottuk a bennmaradásunkat. Éles volt a csapat, jó volt látni a fiúkat edzéseken, mérkőzéseken egyaránt. Játékban még maradt is a csapatban, jobban is szerepelhettünk volna, ha nem a rossz minőségű hazai pályánkon játszunk több meccset, hanem idegenben.

Mit hozhat a jövő?

– Nincsenek jó hírek e tekintetben, sok adósságot halmozott fel a klub, egyszóval bizonytalan a folytatás. Velem még nem tárgyaltak, de tudomásom szerint a játékosokkal sem.

A Tiszaföldvár csapatának ezévi eredménylistája a mérkőzések sorrendjében: Tiszaföldvár–Tiszakécske 0–3, Tiszaföldvár–Szegedi VSE 1–3, BKV Előre–Tiszaföldvár 2–0, Tiszaföldvár–Gyula 2–2, Budapest Honvéd II.–Tiszaföldvár 4–1, Martfű–Tiszaföldvár 2–0, ESMTK–Tiszaföldvár 0–0, Tiszaföldvár–Szolnoki MÁV 4–0, Vasas II.–Tiszaföldvár 3–0, Tiszaföldvár–Hódmezővásárhely 1–1, Pénzügyőr–Tiszaföldvár 1–2, Tiszaföldvár–Kecskemét II. 0–0, Csepel–Tiszaföldvár 1–2, Monor–Tiszaföldvár 3–1, Tiszaföldvár–Dabas 1–0, Tiszakécske–Tiszaföldvár 0–0, Szegedi VSE–Tiszaföldvár 1–0, Tiszaföldvár–BKV Előre 1–0, Gyula–Tiszaföldvár 0–0, Tiszaföldvár–Budapest Honvéd II. 1–0, Tiszaföldvár–Martfű 0–0, Tiszaföldvár–ESMTK 2–1, Szolnoki MÁV–Tiszaföldvár 1–2, Tiszaföldvár–Vasas II. 1–2, Hódmezővásárhely–Tiszaföldvár 2–0, Tiszaföldvár–Pénzügyőr 0–1, Kecskemét II.–Tiszaföldvár 1–2, Tiszaföldvár–Csepel 0–1, Tiszaföldvár–Monor 1–3, Dabas–Tiszaföldvár 1–2

A házi góllövőlista élmezőnye: 5 gól – Bojtos Tamás, 4 gól – Oláh Ákos, 3 gól – Kálmán Szilárd, Varga Tamás

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában