2025.07.04. 07:00
A fiatalokra is számítanak a jászberényi kosárcsapatnál
Újabb bejelentéseket tett a kosárlabda NB I/B csoportjában érdekelt Jászberényi KSE csapata. Mint írták, a következő évadban is a felnőtt keretben számítanak utánpótláskorú kosarasaikra: Német Ákosra, Hamar Barnabásra, Sárközy Zsomborra, Szálkai Gordonra és Turjányi Márkra, valamint újabb egy évadra szóló szerződést kötöttek Zsók Áronnal is.
Hírportálunk a hetekben adta hírül, hogy a következő szezonban is Szarvas Gábor látja el a vezetőedzői teendőket, és két kulcsemberük Csaba György és James Kinney is a folytatás mellett döntött. Most a tavalyi idényben szárnyaikat bontogató fiatalokkal is megállapodott a Jászberényi KSE.

Pesti József/MW-archív
Mind erről azt mondta a klub honlapján, Szarvas Gábor vezetőedző: – Német Ákos a tavalyi bajnokságban is többször is megmutatta a benne rejlő potenciált, 18 éves kora ellenére vezéregyénisége lehet a jövő évi csapatnak. Szálkai Gordon, Sárközy Zsombor, Hamar Barna és Turjányi Márk rengeteget fejlődtek a tavalyi év során. Az U21-es bajnokságban szép eredményt szeretnénk elérni, és bízom benne, hogy ki tudják harcolni maguknak a játéklehetőséget a felnőtt bajnokságban is.
Az egyik ígéretes tehetség is a Jászberényi KSE keretének tagja maradt
A szakember örömmel konstatálta, hogy 201 cm magas, Zsók Áron is a maradás mellett döntött.
– Igaz, Áron nem saját nevelésű játékos, tavalyi teljesítményével és hozzáállásával kiemelt szereplője volt csapatunknak, és nagy várakozással tekintünk a következő szezonbeli szereplésére is. Centerünk még mindig csak 22 éves, kiváló testalkattal és dobótechnikával rendelkezik, több jó meccse is volt tavaly, a nyarat pedig a 3x3 válogatottal dolgozza végig. Még annyit megjegyeznék, hogy céljaink közt szerepel lehetőséget adni a saját tehetségeknek, erős jövőt építeni belülről. Végül és nem utolsósorban hosszú távon versenyképes, összetartó csapatot akarunk formálni.