LABDARÚGÁS

2018.08.21. 11:48

A Jászkisér „törlesztett” a Szajolnak a tavalyi év vége miatt

A 2. forduló mérkőzéseivel elrajtolt a megyei első osztályú bajnokság­ 2018–19-es szezonja. A hétvége legnagyobb meglepetését a Jászkisér okozta, amely öt góllal múlta felül a címvédő Szajolt, amelytől az előző szezon zárómeccsén 12–1-re kikapott.

Pataki Krisztofer (piros mezben) tavaly még az U16-ban rugdosta a gólokat, a Falva ellen pedig már kezdett a felnőttben.

Fotó: Csabai István

Szajol – Jászkisér 2–7 (0–3)

Szajol, 300 néző. Vezette: Bán János

Szajol: Kállai – Felföldi, Balla Z., Csajbók – Pálinkás (Székely Z.), Bodnár, Benedek, (Csúri), Dobos D., Lucza (Fekete D.) – Donkó, Nagy J. (Kacskó). Edző: Bogdán Balázs

Jászkisér: VINCZE G. (Jónás M.) – Drávucz V. (Nagy D.), SZÁSZ L., Nagy S., SZABÓ D. (Sőti J.) – Sőti G. (Vígh), DRÁVUCZ D. (Kun Sz.), HORVÁTH D., Szecskó – Czibak, TÓTH Z. Edző: Varga László

Játékban talán nem volt ekkora különbség a két csapat között, de az vitathatatlan, hogy a vendégek remekül használták ki a helyzeteiket, ezáltal teljesen megérdemelten nyerték meg mérkőzést.

Gólszerzők: Donkó (59.), Dobos D. (90.), ill. Horváth D. (15.), Tóth Z. 3 (22., 54., 84.), Drávucz D. (34.), Czibak 2 (51., 81.)

Bogdán Balázs: – Gratulálok a Jászkisérnek!

Varga László: – Győzelmünket Csillik Hajnika menyasszonynak ajánljuk!


Tiszafüred – Csépa 5–2 (2–1)

Tiszafüred, 300 néző. Vezette: Nagy Zoltán

Tiszafüred: Bollók – Csábi­, Kalóz, Vincze P. (Vadász), Szövetes (Németh E.) – Bozsó, BARZSÓ (Varga B.), IRHÁS (Serucza) – PESTI, MONTVAI (Bálint P.), Ábel. Edző: Dorcsák Zoltán

Csépa: Terjéki – Kézsmárki, Varga M. (Viczián), Antal, Zsombik (Hubai) – Hegedűs M., Schrancz, Fülöp, Melis (Nyitrai) – Szőke J. (Németh T.), Gorjánácz (Oberna G.). Edző: Papp Erik

A nagy hőségben nehezen lendültek játékba a hazaiak, ám a második félidőben megmutatkozott a két csapat közti erőnléti különbség.

Gólszerzők: Pesti 2 (12., 92.), Montvai (35.), Irhás (67.), Barzsó (79.), ill. Schrancz (14.), Antal (89.)

Dorcsák Zoltán: – A jól sikerült felkészülésünknek köszönhetően nyertük meg ezt a mérkőzést.

Papp Erik: – Az első félidő elején nem találtuk a helyünket, mégis egyenlő ellenfele tudtunk lenni a Fürednek. Ugyanakkor a másodikban már kiütközött az erőnléti különbség. Gratulálok a hazaiak győzelméhez!


Törökszentmiklós – JVSE-Rosenberger 1–1 (1–0)

Törökszentmiklós, 200 néző. Vezette: Bodac Tamás

Törökszentmiklós: Tóth Z. – Lakatos K., GUSZTAFIK, KINYIK Z., Héder R. – Buru (Polgár), LÓLÉ, Fehér F., Nagy P. – Angyal, Szedlák. Edző: Kinyik György

Jászárokszállás: Papp T. – SERES, TARI, NAGY B., LITKEI – SÁRI, Kaszab Á. (Hájos), NAGY F., Petrányi (Kiss Zs.) – BÓTA, Borics. Edző: Szerdahelyi Gábor

Nagyobb odafigyeléssel a hazaiak megnyerhették volna a mérkőzést.

Gólszerzők: Nagy P. (45.), ill. Tari (72.)

Kiállítva: Szedlák (94. – szövegelésért.)

Kinyik György: – Azt gondolom, hogy egy picit közelebb álltunk a győzelemhez, mint ellenfelünk.

Szerdahelyi Gábor: – Jelenlegi helyzetünkben győzelemmel ér fel ez a döntetlen, bár kétségtelen, hogy a második félidőben több meccslabda is a lábunkban maradt...


Jászfényszaru – Újszász 2–1 (1–0)

Jászfényszaru, 50 néző. Vezette: Skultéti Csaba

Jászfényszaru: PAPP N. – Kovács B., Szakali Zs., PAPP P., Száraz (Prága) – Nagy T. (Szakali M.), NÉMETH N., Tóth P., Vaszicsku, Nagy Sz. – Majzik Balázs (Baranyi). Edző: Majzik Bertalan

Újszász: Kovács Gy. – Veréb D., Szurmai (Farkas I.), SZARVÁK, JÁNOSIK (Baksa) – Balázs, Gazdag – Pongrácz, IFJ. RÉZSÓ P. (Szabó G.) – Kocsis B. (Szabó A.), Kovács T. Megbízott edző: Szilvási Ferenc

Az első félidő a hazaiaknak, míg a második a vendégeknek kedvezett, ám a kiállítás döntően befolyásolta a meccs végkimenetelét.

Gólszerzők: Németh N. 2 (20. – tizenegyesből, 92.), ill. Pongrácz (68. – tizenegyesből)

Kiállítva: Balázs (81. – második sárga lappal)

Majzik Bertalan: – Az első félidőben mi, míg a másodikban az Újszász játszott jobban. Emiatt reálisnak éreztem volna a döntetlent, viszont a mérkőzés végén emberelőnybe kerültünk, így adott volt az azt követő gól.

Szilvási Ferenc: – Egy döntetlent megérdemeltünk volna.


Rákóczifalva – Jánoshida 0–0

Rákóczifalva, 100 néző. Vezette: Hagymási Attila

Rákóczifalva: KISS Z. – Szeberényi, Győr, KISS ZS., Menyhárt (Mihályi) – Kürti (Ruskó), Kiss P., NAGY N., Bartus, Trecskó – Máté Fazekas. Edző: Ruskó Zsolt

Jánoshida: Tóth Cs. – Homojovszki (Kobela), Farkas I., Berczeli, Nagy A. – Darók (Eszes M.), Keresztes – Eszes E., Varga M. (Molnár Á.), Cseri R. (Túróczi) – Pataki (Fehér K.). Edzők: Wágner Ádám, Wágner Gábor

Egy-egy komolyabb helyzettől eltekintve nem igazán forogtak veszélyben a kapuk, így igazságos a pontosztozkodás.

Kiállítva: Kiss P. (81. – kakaskodásért), ill. Molnár Á. (81. – kakaskodásért).

Ruskó Zsolt: – Igazságos döntetlen született.

Wágner Ádám: – A keretünk erősségét tekintve jócskán elmarad a tavalyi ezüstérmes csapattól, a nyáron több játékosunk is az utánpótlásból érkezett. Mindezek ellenére nagyon jól védekeztünk, és több gólhelyzetünk is volt. Reálisnak tartom a pontszerzést.

Pataki Krisztofer (piros mezben) tavaly még az U16-ban rugdosta a gólokat, a Falva ellen pedig már kezdett a felnőttben.
Fotó: Csabai István


Kisújszállás – Mezőtúr 0–2 (0–2)

Kisújszállás, 80 néző. Vezette: Rajcsányi Sándor.

Kisújszállás: Jakab K. – VÁRADI, KELEMEN, Farkas Z., Mile – KÁLAI (Kormos B.), Balla D. (Nánási), Dobos R. (Kiss A.) – Penti R. (Penti A.), Ernyes (Farkas K.), Oros. Edző: Újfalvi Erik

Mezőtúr: Kontér – ifj. Farkas Z., Nagy F., BARNA, BONTOVICS – Polák (Lisznyai), Dóczi (Bodorik), SZÉKELY D. – Jónás B. (Ujlakány), ifj. Erdősi, Kormos L. (Kántor). Edző: id. Erdősi Gyula

Egy fegyelmezetlenség megpecsételte a hazaiak sorsát, de nyolcvanpercnyi emberhátrány után akár dicséretetet is érdemelhetnének.

Gólszerzők: Székely D. (29.), Barna (38.).

Kiállítva: Mile (12. – második sárga lappal).

Újfalvi Erik: – A meccs eleji kiállítás jogtalan volt. Ezt mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, de az biztos, hogy ezen ment el a mérkőzés.

id. Erdősi Gyula: – Már az első félidőben a helyenként jó játékunkkal eldöntöttük a mérkőzést, viszont a másodikban rossz felfogásban futballoztunk.


Karcag – Tószeg 2–1 (2–0)

Karcag, 100 néző. Vezette: Szénási Gábor

Karcag: Belényesi – Daróczi, SZÍVÓS G., Orosz (Farkas S.), KOVÁCS L. (Kiss S.) – Szívós Gy. (Kovács F.), Szentannai, SZŐKE N., Domokos – SZŐKE R. (Sipos R.), Erdei. Edző: Orosz István

Tószeg: Gyurkó – Grúber, Mészáros G., URBÁN-SZABÓ, Bába (Bali) – Boldizsár, Csathó (PELLES), Kaszab D., KISS B. – Rézműves (Török T.), Monoki (Kurucz). Edző: Viola Kálmán

A hazai csapat mezőnyfölényben játszott, viszont a második félidő hajrájában a vendégek nagy erőket mozgósítottak az egyenítés érdekében – sikertelenül.

Gólszerzők: Szőke R. (12.), Kovács L. (35.), ill. Boldizsár (91.)

Orosz István: – A kezdet mindig nehéz, de felnőttünk a feladathoz.

Viola Kálmán: – Az első félidőben még aludtunk, míg a másodikban akár a magunk javára is fordíthattuk volna a mérkőzést.


Fegyvernek – Kunhegyes 1–0 (0–0)

Fegyvernek, 250 néző. Vezette: Kóródi Ferenc

Fegyvernek: KORMÁNY – Szabó P. (Szász K.), FARAGÓ ZS., Karikó (Albert), KEREPESI (Tukarcs) – Göblyös, Mester, Csortos, Rózsa (Szabó M.) – Fábián, Héder (Faragó A.). Edző: Faragó Attila.

Kunhegyes: Csontos – Tyukodi R., GÁCSI, SOÓS, Tyukodi M. – IMRE, Balogh A. (­Pádár), Szabó D. (Szóládi S.), KOCSIS T. – Tyukodi A., Ternák (Szóládi L.). Edző: Pádár László.

Idény eleji formában játszott a két csapat, és csupán egy sikeres kontratámadás döntötte el a három pont sorsát a házigazdák javára.

Gólszerző: Faragó A. (80.)

Faragó Attila: – Gratulálok a vendégeknek, játékukkal alaposan megnehezítették a gólszerzési esélyeinket, egészen a találkozó hajrájáig. Örülök, hogy győzelemmel zártuk a bajnoki idény első tétmérkőzését.

Pádár László: – Jól dolgoztak a srácok sportemberek lévén! A döntéseket elfogadjuk, de nehezen viseljük.

Tóth Zoltán egymaga több gólt lőtt, mint a Szajol összesen

3 gólos: Tóth Zoltán (Jászkisér).

2 gólosak: Czibak Attila (Jászkisér), Németh Norbert (Jászfényszaru), Pesti Zoltán (Tiszafüred).

1 gólosak: Antal Gábor (Csépa), Barna Gábor (Mezőtúr), Barzsó Attila (Tiszafüred), Boldizsár Máté (Tószeg), Dobos Dániel (Szajol), Donkó Krisztián (Szajol), Drávucz Dávid (Jászkisér), Faragó Attila (Fegyvernek), Horváth Dániel (Jászkisér), Irhás Ignác (Tiszafüred),

Kovács László (Karcag), Montvai Tibor (Tiszafüred), Nagy Péter (Törökszentmiklós), Pongrácz Martin (Újszász), Schrancz Balázs (Csépa), Székely Dávid (Mezőtúr), Szőke Róbert (Karcag), Tari Márk (Jászárokszállás).

A főtáblára jutás a tét a kupában

Mintegy emlékeztető gyanánt, holnap délután öt órakor rendezik az elődöntőket a megyei Magyar Kupában. A Tiszafüred az Újszászt, a Tószeg a Fegyverneket látja vendégül. A párharcok győztesei automatikusan feljutnak az országos főtáblára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában